Amerikai Mese 3 - Az új otthonom

Az éjszakai érkezést követően másnap elsétáltunk a szállodából a Fehér Házig. A hátsó ajtót vettük célba, nem akartuk feleslegesen felkelteni a sajtó figyelmét. Mivel kicsit korán érkeztünk, ráadásul szombaton, Trampli még nem volt felkészülve a fogadásunkra és nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni; így elnapoltuk a reggeli szalonnázást, de míg ott vártunk rá, megtudtunk sok érdekességet a ház lakóiról és történelméről.

Itt ért a szikra, és gyúlt fény az elmémbe, hogy az én karrierlépcsőm egyértelműen az, hogy First Lady legyek. Elnök csak azért nem, mert még él a törvény, miszerint Amerikában kellett volna, hogy szülessek, hogy ezt a tisztséget az USA-ban betölthessem. Egy szó, mint száz, annyi útkeresés után végre tudom a választ a kérdésre, mi leszek, ha nagy leszek.

Ki fogok állni nyíltan a kis-mellűekért, hirdetem majd és jó példa leszek, hogy lehet nő egy nő őszülő hajjal és ráncokkal, a tejellenes kampány elkötelezett híveként, ha kell, utcára is megyek, Coca-Cola nagykövetté válok immáron hivatalosan is, rábeszélem majd férjemet, hogy hagyjuk élni a pulykákat, de irtsuk ki az erőszakot. Legyen világbéke.

Addig is, míg ezeken lelkesen ügyködöm a Fehér Házban, kifaggatom az ott dolgozókat, a házvezető nénit, a szakácsot és a biztonsági őröket, hogy hol is szívtak füvet a Bush fiúk? Melyik állólámpa, vagyis - bocsánat - melyik falról leeső könyv verte be Clinton fejét aznap éjjel, mikor Hillary tudomást szerzett Monicáról, melyik az a medence, melyben Kennedy meztelenül fürdőzött a szobalánnyal és hol is van a házban Laura, a legkedvesebb First Lady szenté avatott helye?

Mindezeket papírra vésem, és amint lejárt a mandátum, piacra dobom a könyvem:

Titkosított Fehér Ház-i pletykák, avagy az elnökök is büdöset …, kivéve Tramplit.

A botránykönyv hónapokig vezeti majd a bestsellert, megveszik a filmjogokat, én pedig a befolyt összeget természetesen karitatív célra fogom felhasználni.

Míg a jövőmön lamentáltam, elérkeztünk a Pentagonhoz, amit sajnos nem láttam, mert épp a pulykák sorsán gondolkodtam. Utunk a washingtoni katonai temetőben folytatódott, ahol megnéztük az örök mécsest Kennedy sírjánál. Azt kell mondjam, hogy ez a Jackie Kennedy nagyon jó PR-t nyomott a férjének. Vajon, ha nem lövik le, akkor is hasonló népszerűségnek örvendene? Szerintem az egyetlen elnök, akinek mindenki tudja a nevét, holott csak 2 évig volt porondon és őszintén szólva, egy-két híres mondásán kívül, amiket a sírjánál kőbe véstek, nem sok mindent tudok felidézni, hacsak azt nem, hogy szerette a nőket, a szivart és a neve összefonódott a maffiával. Ne vádoljon senki igazságtalansággal, azt azért ide biggyesztem, hogy a holdra lépésben nagy szerepe volt és a családunkban azóta is szállóige a mondása: „Ne azért csináld, mert könnyű, hanem mert nehéz.”

Amúgy a temetkezési szokásaik nekem nagyon tetszenek, sima fehér kő, szép nyugodt környezetben, és ha egy rokon virágot tesz a sírhoz, azt pár órán belül összeszedik, hogy egységes maradjon a kép. Az amerikai zászló viszont engedélyezett bárhol, bármikor.

Újabb kötelező kör várt ránk, a Lincoln-emlékmű. Ezt talán jobban vártam, mint a Fehér Ház-i látogatást, hisz’ a tér régről ismerős, Forrest Gump, Hair és persze a már említett Nixon filmekből.

Lincoln jobbján található a Vietnami Emlékmű, sötét márvány falon az összes elesett amerikai katona neve, megrázó volt végignézni. Döbbenet volt látni, hogyan emlékeznek meg egy elbukott és minden szempontból kudarcot vallott háborúról.

Visszasétáltunk Lincolnhoz, elkészítettük a szokásos szelfinket, szigorúan ügyelve arra, hogy egyik kezünk ökölben, a másik széttárva legyen, mintegy szimbolizálva az erőt és a nyugalmat.

Ezután átgyalogoltunk a Capitoliumhoz. Megmutattam a szüleimnek, hogy hol fognak majd ülni a férjem elnökké avatásán, míg én mögötte, élő bástyaként állok, mint az első First Lady, aki tanult angoljával nem igazán érti majd a beiktatási szöveget, de őszintén bízom benne, hogy a férjem az esküt az általam írt könyvre teszi le.

Ez az ötlet, bevallom, nem az enyém, de nagyon megtetszett. Az elnökök a beiktatásukon a saját családi bibliájukra szoktak felesküdni. Obama a Lincoln bibliát használta az eskükor, a rosszmájú sajtó szerint Trampli a saját maga írta könyvre szeretett volna felesküdni, de mint említettem, ez csak a sajtó mocskos szája, az elnök úrtól távol állnak az ilyen ego-akciók.

Egy könnyű ebéd után - amit az Indián Múzeumban ettünk, hogy jobban megismerjük az őslakosok gasztrovilágát - újra nyakunkba vettük a várost.

Tőlünk szokatlanul múzeum délutánt tartottunk, hosszú idő óta először. Betértünk egy gyönyörű épületbe, két szinten több szárny és terem. Bő egy órát időztünk a kék házban, de nem jöttünk rá, hogy milyen múzeum lehetett. Volt kiállítva sörös doboz, régi könyv, székek, képek, pénzérmék és hajkefék, de koncepciót nem fedeztünk fel benne, így azóta csak úgy hivatkozunk rá: a múzeum, ahová bementünk a mosdóba, és egy garázsvásáron találtuk magunkat.

Bizarr múzeumi látogatásunk jó előkészítője volt a következő helyszínnek: Amerikai Történelem Múzeuma.

Bizony-bizony, van ilyen, 3 szintet és óriási területet foglal magába. Európai múzeumokhoz szokott lelkünk mókásnak és egyben meghökkentőnek találta a kiállítási tárgyakat.

Egy levéltartó, amire Lincoln egyszer ránézett. II. világháborús propaganda poszterek. Julie konyhája, szőnyeg, amin Jackie egyszer végigvonult, és hasonló, történelmet formáló és átalakító fontosságú tárgyak, emlékek.

Az egyetlen dolog, ami számomra izgi volt és egyben jó felkészülést is jelentett a megfelelő estélyi kiválasztásához, a First Lady-k ruhája, amit a beiktatás utáni gálán az elnöki táncnál viseltek. Sajnos el kell ismernem, Melania magasra tette a mércét, ruhája letisztult elegancia, könnyed rafinériával.

Az első napon, amit Amerikában töltöttem, megfigyeltem, hogy minden csupa-csupa pozitívum, sehol sincsen megemlítve olyan tény vagy cselekedet, ami negatív színben tüntetné fel a világjobbító Amerikát.

A múzeumok után új kihívás vette kezdetét: találni egy boltot, ahol tudunk venni vizet, szendvicset, ne adj’ isten, egy kis gyümölcsöt. Lehetetlen küldetés volt, Washingtonban nincsenek boltok, de mire ez a tény tudatosult bennünk, addigra megismertük a város minden zegét-zugát, óriási, előre megtervezett széles útjait, rendezett házait, szépen kialakított parkjait. Hazafelé menet elmentünk újra a fehérre festett ház mellett, melyet 1811-ben a lakók kezdtek el ezzel a jelzővel illetni, miután a tűzvészben megrongálódott házat újra festették és a sárral, korommal piszkolódott házak sűrűjében kitűnt a frissen fehérre meszelt elnöki palota.

Ahová terveim szerint 2021 januárjában beköltözöm. Szállodai szobánkba visszatérve megkérdeztem jó barátomat, Google-t, hogy melyik szenátor egyedülálló, jóképű és esélyes az elnöki címre, jobb ezt az őszinte szerelmet nem a véletlenre bízni.