Ha van dolog, amire végtelenül büszke vagyok, azok a szüleim. Ezt tudja, aki ismer, aki olvassa a szösszeneteimet, de azt talán nem tudjátok, hogy az elmúlt pár év, amit a szülői házban töltöttem, az egyik legszebb, legnyugodtabb és legmeghittebb időszaka volt az életemnek.
Szerettem a pandémia bezárt világát, a pandémia utáni életet. A reggeli kávékat és az ebéd utáni kávékat, a közös ebédeket, az esti tévézést, a hétvégi koktélvasárnapokat. Még a vitáinkat is szerettem. Ezért annak a gondolata, hogy ebből a csodálatos, idilli létből kikerülök, nagyon nagy stresszt okozott, ami abban nyilvánult meg, hogy az elutazásom előtti 2 hónapban anyával mindenen összevesztünk, és mikor azt mondom, mindenen, akkor tényleg mindenen. Szegény apa, gyakorolhatta a türelmet és idővel szerintem hozzá is szokott a parázs hangulathoz. Egyszer fakadt ki, amikor Pest felé menet a kocsiban már az utcánk végén úgy összevesztünk, hogy apa közölte:
- Kiskatám, állj meg, innen még haza tudok gyalogolni.
De nem tette, csak csendes hallgatóságként asszisztált végig minden vitát. Aztán az utolsó hétre elcsitultak a viták és átadták a terepet az odafigyelésnek és egymásra hangolódásnak. Na ebben az odafigyelős, nyugodt szakaszban jött el az ideje annak, hogy végtelen türelemmel átadjam a technikai tudást a szüleimnek, hogy ne essenek kétségbe, ha e-mailt kapnak, amihez, ne adj isten, még csatolmányt is küldtek. Tudják, hogy kell Viberen vagy Messengeren videohívást kezdeményezni és fogadni, üzenetre válaszolni, fénymásolni, ügyfélkapuba belépni. Az összes oktatás közül a kedvencem az „applikációk letöltése és használata” volt. Az alapoktól kezdtük, Bell feltalálta a telefont, aminek az evolúciója az okostelefonokban csúcsosodott ki. Átbeszéltük az internetet, wifi és mobilinternet fogalmakat és mikor, hol, melyiket hogyan használjuk. Tanítványaim eltérő sikereket és lelkesedést mutattak. A legnehezebbet, a fordítóprogramot hagytam a kurzus végére.
Telefonok elő, Andorid, IOS, DeepL, Google fordító letöltése és használata.
- Írjátok be IDE…
- Hova?
- Ide.
- Nekem nincs olyanom.
- Dehogynem, csak rossz helyen vagy.
- Hogy kerültem ide?
- Nem tudom, mit nyomtál meg?
- Én semmit.
- Valamit biztosan, mert nem ott vagy, ahol én mutatom.
- És akkor most mi a faszt csináljak? (ez apa)
- Menj vissza.
- Hogyan?
- A ’vissza’ gombbal.
- Az melyik?
- Ez.
- Mutasd meg, megint! Nem oda visz.
- Mert nem azt nyomtad.
- Na, megvan.
- Ott vagy?
- Igen.
- Akkor írd be: „Hívna nekem egy taxit?”
- Hova írjam?
- Ide…
És ez így ment órákon át, de a végtelen türelem, az akkurátus magyarázat meghozta a gyümölcsét. Ment az írás és fordítás, jöhet a szintlépés:
- Diktáld be!
- Hova és hogyan?
- Ide, és tartsd nyomva a mikrofont!
- Melyik a mikrofon?
- Ez.
- Nekem nincs olyanom.
- Dehogynem, csak az ujjad eltakarja.
- Ja, jó.
Mikrofon benyomva, kinyomva, félszavakat rögzít. Szóval először gyakoroltuk a „hosszan lenyomom a mikrofon gombot és bele beszélek, majd a választ kihangosítva meghallgatom” módszert. Na ez módfelett tetszett öregdiákjaimnak. Oda-vissza mondták a szöveget. Újabb szintlépés, szerepjáték.
Kata: Reptéren vagytok, szeretnétek kérdezni valamit egy idegentől, aki válaszol is. Játsszuk el! Persze a példamondatokat mindenki maga találta ki, és egyértelműen átjött, kinek mi a fontos információ:
Anya: Jó napot, ez a lányom címe, segítene, hogy jutok el ide?
Kata (ismeretlen): Persze, de milyen önző lánya van, hogy nem jött ki Önökért a reptérre…
Anya: Szegénynek dolgoznia kell, hívna nekünk egy taxit?
(Szerepjáték app használat, fordítás oda-vissza, csillagos 5-ös.)
Jöhet a következő nebuló:
Apa: Jó napot, segítene abban, hol tudok jéghideg sört venni és elszívni egy szivart?
Kata (ismeretlen): Máltán hideg sör és szivarozó hely minden sarkon van, de a legjobb Moscow Mule csak a City of London-ban.
Apa: Hívna egy taxit, ami elvisz oda?
(Szerepjáték app használat, fordítás oda-vissza, csillagos 5-ös.)
Jelentem, a szüleim fekete öves okostelefon használók és e-mail írók lettek. De mint a legtöbb diáknak, nekik sem tett jót a nyári szünet, pedig mondtam, hogy gyakoroljanak!
Kedd, 10:15, apa hív. Az elmúlt 1 hónapban apa telefonon sose hívott, az volt az egyezség, hogy napközben csak vészhelyzetkor hívnak telefonon, amúgy Viber, sms, Messenger.
Apa kitartóan hív, gyorsan felveszem, remeg kezem-lábam, nem segít apa első mondata és kétségbeesett hangja sem.
- Kiskatám, tudsz most beszélni? Nagy baj van.
- Persze apa, mi a baj? - és közben lepereg előttem a kórház, a fertőtlenítő szag, leesett cukor, magas vérnyomás, fulladásos asztma, és minden létező betegég, amit a 68 és 70 éves kor magával hozott a szüleimnél.
- Kitöröltem egy e-mailt és nem tudom, hogy hozzam vissza a kukából.
Először felocsúdtam, hogy akkor ezek szerint senki nincs életveszélyben, kivéve a levelet és apa idegeit. Aztán megpróbáltam megérteni a problémát és őszintén meghatott a helyzet, mert a szüleim épp az én budapesti lakásom ügyében jártak el és teljes kétségbeesés kísérte az eon-os levélküldést. Szóval bent az irodában, 12 ember füle hallatára magyarul igyekeztem megoldani, instrukciókat adni a kialakult kuka-email vészhelyzetre. Apa nem hallotta, mit mondok (nem tudja, hogy lehet felhangosítani a telefont), anya nem értette, mit mondok.
Végül maradt a Viber hívás, és a videós tanácsadás, hogy addig eljussunk, hogy a kukából átkerül az én e-mail címemre, végül 20 perc alatt pont került az ügy végére, mindenki fellélegzett, már az eon-nál a labda.
De ez az eset jól példázza, hogy a tananyag, a tematikám és a módszereim, teljes kudarc, mert az alaplépést sem sikerült megtanítanom.
Hogyan hangosítom fel a telefont.
Aztán rájöttem, a szüleim technikai tudása olyan, mint az én angolom.
Van, hogy alap nyelvtani dolgok sem mennek, mint apának a telefon hangerejének szabályozása. Van, hogy anyanyelvi szinten megy, például anyának a banki online utalás és a fordító program, vagy apának az online sakk.
Kemény dolog a diáklét, de még keményebb a tanár, nagy szerencse, hogy én ilyen végtelen türelmes vagyok, a szüleim pedig jó diákként, betartva a szabályt, csak vészhelyzetkor hívnak.
A bizonyítványukba azért dicséretet is írnék:
Kiválóan tudnak videohívást lebonyolítani, a kameratartásban még lehet fejlődni, de leszámítva, hogy apának néha csak a homlokát látom, anya meg inkább magát nézi, azért ügyesen megy nekik, gyakoroljuk is minden este! :)
Málta, 2023 Szeptember
Komentarze