Sült kacsa ízével a számban, a borozgatás meghitt pillanataival a fejemben, gondoltam, elmesélem Nektek, miért is szeretem én a Karácsonyt.
Személyiségem teátrális oldala és ünnepi szentimentalizmusom mondathatná velem, hogy a szeretet miatt - és ez valóban így is van, de ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy beszámoljak nektek az ünnep apró-cseprő mozzanatairól a Kovács családban.
Aki ismer, az tudja, aki nem, az pedig most megtudja, hogy én a változatosságra esküszöm.
Minden problémára a megoldást a változásban látom. Élek-halok az új dolgokért, szinte minden esetben, egyetlen kivételt képeznek ez alól a sátoros ünnepek.
Úgymint augusztus 20., Húsvét, és természetesen a Karácsony.
Ezek a piros betűs napok számomra a tradícióktól szépek és emlékezetesek.
Karácsony á’la Kovács Módra
December 23. éjjel 23:30 körül
A tv lágy moraja és apa ütemes horkolása adja meg az anyával közös, lányos esténk nélkülözhetetlen alapzaját.
Tradíció, hogy ezen az estén hajnalig szorgoskodunk, és az esetek 70%-ában ránk tör a „Rendezzük át a nappalit most azonnal!” ötlet.
Óriás bútorok taszigálása jobbról-balra, előre, hátulra, közben rábukkanunk rég nem látott képekre, elveszettnek hitt bizonyítványokra, 1 évvel ezelőtti képeslapokra, amit követ a szomorú felismerés, idén is olyan trehányak voltunk, hogy senkinek sem küldtünk, majd lelkünk megnyugtatásaképpen, véresküt kötünk, hogy jövőre ezt feltétlen bepótoljuk.
Eközben békésen szundító családfőnk pisilés céljából kimerészkedik, majd hirtelen a küszöbnél, a nappali mezsgyéjén megáll, és döbbent arccal fürkészi családja két elvetemült nőtagjának a pillantását, mintegy azonnali magyarázatra várva.
„Bélám, én úgy döntöttem, vége az évnek, ideje újítani.
Ha a kanapét idetesszük, a szekrényt oda, az étkezőt arrébb mozdítjuk, a tv-állványt átállítjuk a másik sarokba, a szőnyeget ekképp forgatjuk ... sokkal … sokkal nagyobb helyünk lesz.”
Jóapám, már a kanapénál elvesztette a fonalat, így amilyen halkan jött, olyan halkan vissza is botorkál a hátsó szoba védett, krémszínű falai közé, hogy még csak véletlenül se jusson eszünkbe őt is befogni.
A nappali egy csatatér és komoly kétségek törnek fel bennem, hogy lesz ebből reggelre rend, fenyőboával feldíszített falak, megsült mézes zserbó, kidíszített mézeskalácsok, bepácolt hús, és kipihent háziasszony. De a sürgés-forgás, a kacarászások és az élet nagy dolgainak megvitatása elterelik figyelmemet, és mire újra körülnézek, a nappalink teljesen megújul, a mézes zserbóra sikerül a csoki máz, a mézesek nem égnek oda, a páclé illata már az orromban, és csodás fenyődíszek pompáznak a kulcsfontosságú házhajlatokban.
Hajnali 2-3 felé két elégedett nő vonul el aludni. Akik nemcsak, hogy pofásan kirittyentették a házat, de még arra is volt kapacitásuk, hogy összeírják, mi mindent felejtettek el venni az elmúlt másfél hétben, míg Karácsonyi bevásárlás címén útnak indultak.
December 24. Szenteste reggel 6 és 7 között:
Bizton állíthatom, az én családom legmozgalmasabb délelőttje és délutánja ez a nap.
Míg a Fiúk a bányában dolgoznak (hála az olyan vásárlói rétegnek, mint anya és én, akiknek a 10. Karácsonyi nagy bevásárlás után is hiányzik egy-egy alapanyag), addig a család másik fele, azaz anya és én a kakas kukorékolásával már a piacon sétálunk.
- Na Kiskatám, mi van a listánkon?
- A listán, én azt hittem, te tetted el.
- Én nem hoztam. Te sem?
- Nem, de emlékszem rá.
- Sebaj, én is emlékszem rá.
Leveszöldség, gyümölcs, gomolya, savanyú káposzta, szakajtós kenyér, gomba, és amit csak két kezünk elbír, kosárba kerül és már irány is a multik fellegvára.
24 napja szabadnap nélkül dolgozó édesapám arcán halovány mosoly jelenik meg, amint megpillant minket, de egyből heves szikrákat szór a szeme, ahogy a kis szatócsboltja kínálatán körül néz.
Fordulunk egyet jobbra, térülünk egyet balra, és ripsz-ropsz kosárba kerülnek a hiányzó dolgok.
Be kell valljam, az évben ezt a vásárlást szeretem a legjobban, ezt az utolsót, most már mindent megvettünk, és én az év bármely napján eltudom mondani a vásárlás szokásos mondatait.
- Gidácskám, van otthon fekete retkünk?
- Hú, na látod azt nem vettem a piacon.
- Na akkor teszek be.
- Te Gida, nem iszunk este egy kis bort?
- Hát Bélám igyunk, elvégre Karácsony van.
- Anya, vettél lazacot?
- Ó Kiskatám, bőven….
Ilyen kardinális kérdések több tucatja röpköd a levegőben.
Mire mindenre választ kapunk, már elszalad az idő, gyorsan fizetünk, uccu’ haza és kezdődhet is a húsleves odakészítése.
Útközben nagymamám is berepül a kocsiba és most már 3 nő keze alatt serceg a munka.
Mamával versenyzünk a „Ki tudja a legcsinosabb töltött káposztát tölteni?” címért. Rendszerint döntetlen az eredmény, mindketten büszke vállveregetéssel ülünk le átvariált nappalinkba pihenni.
Vásárlás utáni hazaérkezésünk 45. percében járunk, amikor hangos kiáltás:
Az ég b… meg…. nem vettem tejet, Kiskatám szaladj már át a boltba légyszi 1 liter tejért!
Még 3 ilyen felkiáltás követi egymást, 3 órára az ünnepi ételek jó része bekészítve, ekkora már a fiúk is megjönnek a bányából és 2 óra fakultatív program veszi kezdetét.
Munkában megfáradt apukám, szunyókál egyet. Mama és Anya templomba megy, mert senki nem mondja olyan szépen az „Áldást, Békességet”, mint személyes kézszorítás közben János Atya. Testvérem tv–t nézve mentálisan hangolódik fel a karácsonyra.
Én ezeréves barátom családjához látogatok Karácsonyi Uzsonnára, fadíszítésre és ajándékozásra.
5 órakor már ismét mindenki a fedélzeten és elkezdődik a több évtizedes rituálé.
Kata: - Apa, Szilárd, segítetek fát díszíteni?
Szilárd: - Jaj Katuci, ezt senki nem csinálja olyan jól, mint Te.
Apa: - Kiskatám, beláthatod, hogy borzasztó szörnyű vétek lenne, ha mi idén megszegnénk a tradíciót és segítenénk. Tudod micsoda lelki vívódás ez nekünk? Hogy szívünk mélyén nem csak itt ülnénk és néznénk ahogy csinálod, hanem segítenénk is, de hát a hagyomány az, hagyomány.
Kata: ÓÓÓÓ, akkor csak annyit segítsetek, hogy az égőket tegyük fel.
Hosszas huzavona, egy-két női trükk, és hathatós lelki zsarolás után minden 10. gömböt apa tesz fel, minden 15. pedig a bátyám.
Gyönyörűséges aranyszínekben pompázó fenyőfánk várja az ajándékok érkezését.
Érkeznének is azok, ha be lennének csomagolva.
Újabb fohászokat mormol a klán.
- Olló, gyere elő!
- Cellux, ne bújócskázz!
- Szalag, ne szaladj el!
Amint kéréseink teljesültek, az ajándékok és kísérői a fához vándorolnak.
Ekkorra az ételek már elkészültek és a csodálatosan megterített asztalon gőzölögnek.
Mi pedig izgatottan várjuk, kinek miről jutottunk eszébe.
Az én családomban ugyanis 4 éve új törvényi rendelet született.
Karácsonykor ajándékba csak egy könyvet, cd-t vagy dvd-t lehet venni, de annak az egy darab ajándéknak nagyon - nagyon megfontoltnak és személyre szabottnak kell lennie.
Az ajándékosztást így mindig nagy várakozás és kíváncsiság kíséri.
A sort mindig a legidősebb személlyel: nagymamámmal kezdjük.
„Drága Mama, Boldog Karácsonyt!” – köszönti apa.
„Jajj Béla, nincs ilyen vő gyereke Senkinek, ezt így hidd el nekem.” – mama.
Apa után Anya, Szilárd majd én adjuk át az ajándékot és mindig megvárjuk, hogy minden ajándékot kibontson az adott ember, hogy lássuk az örömét, a csodálkozását, mosolyát.
Mama után Apa következik, aztán Anya, Szilárd és végül legkisebbként én.
Szilárdtól mindig bocsánatot kérünk, ha olyan könyvet sikerült vennünk, amiben kevés a kép és sok a szöveg. :)
Én pedig emelt fővel fogadok minden Világatlaszt, térképet, amik nem létező földrajz tudásomat gyarapítják. :)
De komolyra fordítva a szót, ez az új szokás, az ajándékozás egy új oldalát is megmutatta nekünk.
Lehet, sokan azt gondoljátok, hogy tova tűnik a meglepi varázsa, ha tudod, hogy a 3 lehetőség közül valamelyik lesz, de amikor a kezedbe fogsz egy olyan könyvet, filmet vagy cd-t amit te is kinéztél már magadnak, vagy amit aztán nem tudsz letenni, annyira tetszik, akkor rájössz, hogy olyan családban élsz, ahol odafigyelnek rád, ismernek és olvasnak a gondolataid között.
Van még egy momentum, amit meg kell említenem. Szilárd ajándék-átadása.
Nem nagyon tudok olyan szófordulatokat, barokk körmondatokat, amik visszaadnák testvérem lehengerlően finom és szórakoztató humorát ajándékosztás során.
Így lesz a Szenteste része családunk két legerősebb védjegye az Összetartozás és a Humor.
No meg a finom ételek.
Nincs Karácsony húsleves nélkül.
Nincs Karácsony kacsacomb nélkül.
Nincs Karácsony párolt káposzta nélkül.
Nincs Karácsony beigli nélkül.
Nincs Karácsony marcipános torta nélkül (recept női ágon öröklődik).
Nincs Karácsony állandó jelzők nélkül:
„Hú Gida, ez fain leves.”
„Anya, ez minden idők legjobb kacsája.”
„Hát gyermekem, Te aztán tudsz főzni.”
…..* 1000 00000
Az ünnepi vacsora után, mama hazaszállítását követően kezdetét veszi a családiaskodás.
Szivar és cigi füstbe burkolózva, tetőtől talpig beöltözve, 3 plédbe becsavarva, finom borokat ízlelgetve isszuk egymás szavait a teraszon üldögélve.
Világmegváltó gondolatok, hóbortos ötletek, reményteli jövőfestés, harsány kacagások.
Hát így ünneplünk MI: KOVÁCSOK.
Prológus:
Karácsonyi Kovács Klán szabályok:
Karácsonyi ünnepi öltözet:
Szigorúan melegítő, fiatalabb generációnak pizsama, mely engedélyezett még Szentestére is.
Karácsonyi Programok:
Közös reggeli, a legszebb Teás készlettel, évek óta változatlan reggeli kínálat: pirítós, lazaccal
Kötelező filmek megnézése, film közepének átalvása:
Bunyó Karácsonyig
Nincsen kettő négy nélkül
Lakás elhagyása csak gyógyfürdőzés céljából engedélyezett J
Fakultatív Program Lehetőségek: Karácsonyi ajándékok olvasása, hallgatása, nézés, társasjáték, kártya partik, beszélgetések
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
Írás éve: 2005 December
Comments