Route 66! Régi álmom váltod most valóra, igaz, nem motorral száguldok rajtad, de attól még pont azt kaptam, amit vártam Tőled. Sőt, többet! Megihlettél arra, hogy elmeséljem, hogyan csináltam meg a szerencsémet.
Mögöttem Vegas, zsebemben zseton, a sivatagi tájat figyelve azon tűnődöm, hogy vajon milyen jót cselekedhettem előző életemben, hogy most olyanban van részem, mint ez.
Szerencsés embernek tartom magam minden létező fronton; ha valami nem úgy alakul az életemben, ahogy a nagykönyvben meg van írva, azért csakis én vagyok a felelős. A csillagok állása kiváló volt, mikor megszülettem, kérdés, mihez kezdek vele.
7 évvel ezelőtt egy céges karácsonyi partira az akkori cégem felkért egy asztrológust, akihez be lehetett ülni, hogy megmondja a tutit. Akkor az idős hölgy azt kérdezte tőlem: “Mi az, amiben tehetséges? Van valami hobbija?” “Van hobbim - feleltem, - de hogy tehetséges lennék-e benne, azt nem tudom.” Mire a bölcs asszony azt felelte:
“Drága, magának olyan a csillagképe, mint a Dalai Lámáé, évszázadonként egy ilyen, ha van. Van valami, amiben nagyon tehetséges, lehet, még nem tudja, mi az, de jó, ha megjegyzi, önnél van az aranytömb, használja fel ügyesen.”
Minden szavát elhittem, már csak azért is, mert a karácsonyi parti hátralévő részében mindenkitől azt kérdezgettem, neki mit mondott; gondoltam, derüljön ki rögtön, ha mindenkinek van aranytömbje, de én voltam az egyetlen a 400 fős populációban, akinek csillagsorsközössége van a Dalai Lámával.
Szóval 7 éve cipelem ezt az aranytömböt, ideje lenne kiderítenem, mi is az. Nincs a világon még egy hely, ahol olyan hamar le lehet mérni, ki mennyire szerencsés, mint Las Vegas. Kezdődött minden azzal, hogy a csoportban mi voltunk az egyetlen család, akinek a szobájának a kilátása nem betonfal volt, hanem Vegas csillogó fényei. Legnagyobb szerencsémnek azonban azt tartom, hogy láttam a Grand Canyont.
A hely, ahol az embernek elakad a szava, kihagy a szíve egy ütemet és ott a Canyon felett leteszi az örök esküt, hogy megvédi ezt a földet. Itt tennék egy kis kitérőt, mert fontosnak érzem, hogy írjak róla. Ha környezettudatosságomat színskálán kéne jelölnöm, akkor azt mondanám, halvány zöldesben nyomom. Messze vagyok még az óceánt megmentő méregzöld emberektől, de még ez a halványzöld színű lelkem is fel van háborodva attól, ami itt folyik.
Egy példa:
Reggel a kávézóban vettünk 3 kávét és 3 croissant-t. Melegítve kértük utóbbit, ehhez a pultos lány 3 papírt használt fel – mindegyiket külön papíron melegítette, 3 külön zacskóba tette (pedig egybe kértem) és a zacskóba tétel előtt 3 külön papírba csomagolta. A kávénkat csészébe kértem, de jelezte, hogy csak papírpohár van.
Lehet, hogy ez a reggeli felháborodásom a pazarlás láttán a Canyonban csúcsosodott ki, de egész komolyan elgondolkodtam, hogy le kéne lökni mindenkit, aki itt cigarettára gyújt és a csikket csak úgy eldobja, vagy még rosszabb / pont előttem történt/, belefricskázza a Canyon szakadékába. Személy szerint dolgozom azon, hogy jobban védjem a környezetet, mert Amerika nemzeti parkjai megerősítették bennem az érzést, hogy én bizony félek attól, amit a természet tehet velünk és attól is, amit mi teszünk a természettel. Ha már természet, szerencsések voltunk abban is, hogy az időjárás pont a legtökéletesebb volt Vegasban.
Napközben felfedeztük a szállodákat, hogy este hova érdemes visszatérnünk. Jártunk Párizsban, Velencében, Luxorban, megnéztük a táncoló szökőkutat.
Az idős öregasszonyok, akik már előző este is ott voltak, reggel is ránk köszöntek, azóta is bőszen dobálták be a dollárokat a félkarú rablóba. Nyolc óra körül, apa felvette a szerencsét hozó kockás ingét, és zsebében a dominikai szivarral felszólított:
Zsuga Bubus, Fekete Jack vár ránk.
Elindultunk hát bele az éjszakába, ahol újabb szerencse ért.
A krupiénak hiába magyaráztam, hogy 14 éve elmúltam 21, nem hitt nekem. Azt mondta, hogy túl fiatalnak tűnők, mutassam az útlevelem. Ami persze nem volt nálam, vissza a hivatalos doksiért, mire odaértem, már ott volt a biztonsági pofa, az est supervisora és a krupié. Az útlevél sajnos nem hazudik, papíron 35 a korom, mindenesetre megírtam a barátimnak: túlpihentem magam a nyaralás alatt, se ránc, se karikás szemek, vannak viszont duplán bekötött kezek. Nem csak az én szerencsém volt ez, apában is úgy csapódott le, hogy ha én nem nézek ki annyinak, akkor Ő is csak 45-nek fest. Azóta pedig úgy is jár-kel a távoli kontinensen, mint aki alig múlt 40.
Leültünk végre az asztalhoz, ahol pompás lapjárásom volt. Beszippant mindig az érzés, mikor csak férfiak közt nyerőszférában vagyok. Kártyázáskor valahogy ösztönösen jönnek a jó döntések. 17-re kérni kockázatos üzlet, de ha bejön a négyes, tekintélyed lesz. 3 óra játék után megtripláztam a dollárjaim számát. A legnehezebb nyeréskor abbahagyni, de azt hiszem, én a csúcson álltam fel.
Visszatérve a bázisra, anya első kérdése:
- Mennyit nyertél?
Mire apa:
- Gitta, ez a gyerek szarba született.
Mikor hajnalban felhívtam a bátyámat, hogy még élek és nyertem, röviden csak annyit jegyzett meg:
- Kata, neked tehetséged van a szerencséhez.
Ennyi! Megvan az aranytömböm titka.
ui.: ha tényleg úgy van, ahogy a bátyám mondja, akkor a körutunk újabb állomásán szembejön velem the one and only Colin Farrell.
Comentários