Katona! A szó hallatán minden épeszű embernek zöld military ruhába öltözött, kopaszra borotvált, fegyverrel felszerelkezett férfi jut eszébe, kivéve nekem.
Ha vizualizálnom kéne a katona szót, akkor én egy kockára vágott kis kenyér darabot, rajta finoman sózott gomolyát és habként karikára vágott lilahagymát látok, azaz az Apa által összeállított tökéletes kis katonákat.
Rengeteg minden történt az elmúlt (napra pontosan) 7 hónapban, míg némaságba burkolóztam, vagy, hogy művészi allűrjeimet felvillantsam, alkotói válságban szenvedtem. Számtalan történet esett meg, melyet elmesélhettem volna, némelyiket gondolatban elkezdtem, volt, amit már papírra is vetettem, mégis a mai nap törte meg blogom hetek óta tartó csendjét.
Köszönet érte Apának, aki a mai napba belerakta mindazt, ami miatt évek óta tudom, hogy ő a legnagyobb, és amiért az iránta érzett rajongásom töretlen, felnőtt korom ellenére.
Péntek van! Anti-Valentin napra való tekintettel szabadságot vettem ki és elhatároztam, hogy hazajövök a szülői házba, hogy pihenjek, olvassak, barátokkal találkozzam, de főképpen azért, hogy kicsit együtt legyek imádott felmenőimmel.
Kiskatám, rendeljetek ma apáddal pizzát magatoknak és Esztinek! – ért félálomban az anyai tanács, álomtól ittas fejjel és csak fél füllel észleltem a konyhában zajló beszélgetést.
Szó volt kacsáról, tejfölről, gomolyáról, egy szó, mint száz: piaci vásárlásról.
Emlékszem, azon agyaltam, hogy most akkor péntek vagy szombat van, majd a gondolatmenetbe bealudtam.
9 óra fele újra ébredezni kezdtem. Zacskócsörgés, hámozás, kancsóban kanálkavarás apró neszei verték ki az álmot a szememből, így nagy nehezen kimásztam a puha ágyból és az étkezőbe igyekeztem, ahol az apa által előkészített reggeli tálca várta érkezésem.
Császárzsemle, gomolya csíkokra vágva, kenhető puha vaj, békebeli párizsi, megpucolt retek, megmosott paradicsom, só és kés hadban állt, hogy a kiskatonák sorra készülhessenek, és éhező szervezetem végre békét leljen.
Apa is csatlakozott, és ahogy az immáron 30 éve általában hétvégenként lenni szokott, készültek a katonák. Közben megbeszéltük, kinek mi a terve mára, és hogy áll napjainkban az integrálszámítás.
Jó pár titkos nyelvet felhalmoztunk már és imádom, hogy sokszor senki nem érti kettőnk kódolt humorát.
Miközben a gomolyának már híre sem maradt, és a desszertnek bekészített túrórudi is bevégezte sorsát, átrágtuk magunkat az ebéd kérdésén. Noha pizza lett mára betervezve – lévén, hogy Anyának ma dolgozni kellett, egyetértettünk az öregemmel, hogy még is csak jobb lenne egy kis apa által nagy gonddal elkészített túrós tészta töpörtyűvel.
Délelőtt Eszter és Borika sziesztázott nálunk, és míg Bobóka jót szundított kölcsönkapott ágyamon, addig apa beavatta Esztert a túrós csusza készítés kulcsmozzanataiba.
Ment persze az ugratás oda-vissza, az eredmény azonban maga lett a csoda. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy háromszor szedtünk belőle és a tálat már mosogatni sem kellett.
Teli hassal és jóllakottan – elismerve minden más szakácsot – megállapítottuk, hogy túróscsusza készítésben Kovács Béla a bajnok.
De nem dőlhettünk nyugodtan hátra, emésztve a jókora adag tésztánkat, mert desszert gyanánt gesztenyepürét tálalt fel édesapám.
Majd, hogy teljes legyen az eddigi egész napos kényeztetésem, békében néztük a Szocsis sporteseményeket, a síugrás szintén közös nyelvünk, felváltva izgulunk, hol repülő bajuszért, hol Morgensternért.
Kora esti időtöltésünket anya érkezése terelte új vizekre, s bár egész nap szellőztettünk, ezért nemi náthára is szert tettünk, anya rögtön megjegyezte:
- Gyerekek, az egész lakásban poloskaszag terjeng.
Érdekelt volna milyen az a poloskaszag, de miután anyához magánórára jöttek, így jobbnak láttuk, ha kereszthuzatot csinálunk, és nem védekezünk azzal, hogy egész nap minden ablak tárva-nyitva volt.
Este 7 felé, újra a tévé kapta a főszerepet, mindhármunk nagy kedvence, a „Kérem a következőt!” (Gundel Takács műsora) lett szórakozásunk 50 percre.
Persze apával már korábban eldöntöttük, nem múlhat el a gasztronapunk fokhagymás pirítós nélkül.
Így míg mi anyával a tévét néztük, addig apa fokhagymás pirítóst szolgált fel Nekünk.
A nap végére rájöttem, egész nap úgy éreztem magam, mint középiskolás koromban, biztonságos szülői fészekben, jócskán elkényeztetve, rengeteg humorral fűszerezve.
S ami a legszebb az egészben, hogy mindez spontán alakult ki, csak mert van egy igazán jó fej apám.
Írás éve: 2012
Comments