Bemutatkozás

Amikor szösszenetet írok, mindig izgulok. Sok mindennek kell összhangban lenni, hogy a szösszenet olyan formában, akkor és úgy szülessen meg, ahogy én azt elképzeltem.

Akkor szoktam írni, mikor egy esemény vagy gondolat megihlet, rendszerint olyankor már mindig tudom a kezdő sorokat, és nagyjából azt is, mi lesz a vége; ami közte van, azt pedig a kezem és a klaviatúra diktálja.

Meglepő, de soha nem a nagy események késztetnek írásra. Nagy eseményekkor, pl. nyaralás, esküvő, szülinap, csak azt érzem, írnom kéne valamit, de nem mennek a sorok.

Most is pontosan ilyen hangulatban ülök a gépem előtt. Mégis, van egy esemény, ami kapcsán most szeretnék írni. Ám egyelőre a magammal szemben állított nyomás, hogy ez az írás legyen:

- meghitt,

- maradandó,

- emlékezetes,

- vicces,

- nem túl teátrális,

- nem izzadságszagú,

most komoly nyomást okoznak gépelő ujjaimban. Abban bízom pusztán csak, hogy akinek e sorokat szánom, elnézi majd nekem a kusza és csapongó gondolatokat, a nagy érzelmes szavakat, a vicces csattanó nélkül maradt sorokat, és ha majd évente egyszer a szülinapján előveszi: gyermekéveiben a tapasztalataival kiegészíti, felnőttkorában megmosolyogja és kikacagja a születésekor általam levésett gondolatokat, nagymamaként pedig majd megkönnyezi, hogy életét neki köszönheti.

Noha ez a szösszenetem Szintiának íródik, olyan ember lesz témája, ki az én életemre is nagy hatással van, és magam sem értem, hogy lehet, de róla eddig nem szólt szösszenetem. Ami azért is döbbenet, mert ő az az ember, aki bárhova megy, nem kérdés, hogy rajongókra tesz szert. A nők imádják figyelmességét és humorát, a férfiak irigylik az előbbieket és mindazt, amit ő képvisel. Bemutatását nem kidolgozott jellemrajzzal teszem, nem mesélem el, milyen színű a szeme, és ’jaj kire ütött ez a gyerek’? Annyit teszek csak, hogy a sok közös élményünkből elmesélek párat, hogy ezekből megtudd milyen ember az, akit 2014.07.16-tól te úgy ismersz majd, mint APA.

4 évesként rágta fülét a nagyszüleidnek, hogy kéne már egy testvér neki is, mert az oviban ez most irtó menő szöveg és jó lenne, ha ő is büszkélkedhetne eggyel. Nem vagyok biztos benne, hogy felfogta, mivel jár majd egy ilyen kapcsolat, és hogy innentől kezdve majd osztozkodni kell mindenen (ami azért okozott néha kemény csatákat az életünkben).

Mindenesetre a kérés meghallgattatott és így történhetett, hogy az ötödik szülinapjára ajándékként megkapott engem. Ezzel a történettel tinédzserként nem volt rest visszaélni és mindenkinek, de leginkább nekem úgy elmesélni, hogy valóban megkapott szülinapjára, de nem tetszettem neki, így visszaadott. Ha nem ismerném a valós történetet, hogy esténként a kiságy mellett fogta a kezem, akkor ez biztos rosszul esne. De a történetet, hogy miként vigyázott rám már ötévesen, több megbízható forrás is megerősítette, így kétségem felőle nem lehet. A gond csak akkor lett, mikor már én is a mozgás útjára léptem és az egész lakást behálózó általa felépített állatkertet (melyet édesapád minden szombaton élőben megtekintett) kúszva-mászva feldúltam, kivívva ezzel bosszúságát, aki (ahogy az állatoktól elleste) a rugdalózómat a hátamnál a szájába vette, és mint oroszlán a kölykét, kipenderített a másik szoba heverőjére. Mikor már látta, hogy az állatkertépítés mellettem nem lehetséges, új játékot fedezett fel. A férfiak a családban azóta is felsóhajtanak, ha arra gondolnak, micsoda tehetség volt már nagyon fiatalon a fociban, azt pedig az egész Újkerti lakótelep élvezettel hallgatta, hogyan kommentálja saját labda játékát:

„Kovács a labdával....”

A probléma csak akkor jelentkezett, mikor az első Loki edzésen egy labda fejen érte, innentől kezdve többet nem lépett focistaként zöld gyepre, ám annál lelkesebb DVSC drukker vált belőle. A fenti történetek nagy részét én is csak elbeszélésből ismerem, de ami már bennem is mély nyomott hagyott, és azóta is gyakorta elmesélem mindenkinek, hogy Szilárd Jézuskája nekem mindig fura ajándékokat hozott a karácsonyfa alá. Nem értettem miért kapok gombfocit (egy tucatot), és a matchboxok is furán mutattak az én kezemben, de mind közül a kedvencem, hogy egyszer pénzt kért tőlem, majd (mint később megtudtam) abból vett ajándékot nekem. Meglehet ez a történet azóta is lelkiismeret-furdalást okoz neki, mert manapság (úgy az elmúlt 20 évben) leginkább ő az, aki anyagilag kisegít, és ezért sose vár cserébe semmit. Nagy esélyt adok arra, hogy ő még számtalan gyerekkori történet birtokában van, mert eszméletlen emlékezőtehetséggel áldotta meg a sors, így már nagyon korai életszakaszaiból vannak emlékképek, amin a család mindig megdöbben.

Én a korai Kovács szakaszt itt lezárom, mert az iskolás évek számtalan eseményt juttatnak eszembe. Sokszor elmondom, és a legőszintébben, minden féltékenység nélkül úgy is gondolom, hogy a mi testvéri párosunkból ő a jobban sikerült gyerek. Olyan tehetséggel megáldva, ami keveseknek jut, és amit maga sem használt és használ ki teljesen.

Hogy rögtön egy paradoxonnal kezdjem. Hivatkoztam már rá, de most fokozottan megerősítem, olyan memóriája van, ami keveseknek, olyan műveltsége és lexikális tudása, ami 1000 emberből egynek, ennek ellenére az iskola nem volt a kedvence. Néha, mikor lebukott, mert én a buszmegállóból láttam, hogy az iskolával ellentétes McDonald’s irányába halad, akkor azzal nyugtatott: lyukas órája volt. Én naiv kislányként pedig irigykedtem, de jó neki, hogy olyan suliba jár, ahol ilyen sok a lyukas óra. Középiskolában jöttem rá , hogy meglehetősen szabadon értelmezte a lyukas óra fogalmát, csak úgy, mint a számonkérését, dolgozatét vagy felelését. Erre az időszakra úgy emlékszem, hogy anya és apa mást se tett, csak azt figyelte, Szilárd felkészült-e a másnapi órákra. Az iskola mellett azért másról is emlékezetesek számomra ezek az évek. Ez volt az aranykora az én szívatásomnak.

Elvágott ujjamra, pusztán orvosi alapon, csalánborogatást ajánlott, mely nem jelentett mást, minthogy markoljam meg a csalán levelét…! A rágót már akkor is szerettem, így a gömbrágóval el lehetett érni, hogy helyette menjek boltba, az már csak mellékes bökkenő volt nekem, hogy rágó hiányában színes vasgolyó helyettesítette a csereüzletet.

Sokszor játszottunk pincéreset, ami a következőket tartalmazta: én egész nap figyeltem, mit szeretne és azt a szobájába vittem, például meleg szendvics, Coca-cola, fagyi és minden, ami készleten volt. Megesett az is nem egyszer, hogy rajzszögre feküdtem rá este.

Meg ne feledkezzem a legfontosabbról: a zenés reggeli ébresztőkről. Amikor is szombaton hajnalban az ágyam mellett elénekelte a Kispál és a Borz egyik albumát (zárójelben jegyzem meg, mivel nagyon jó hangja van, csalódás volt élőben hallani a Kispál és a Borz-t).

Ha netán erre se keltem volna fel, ennél drasztikusabb módszert választott, és az ágyamba pukizott. :) A csípőember nálunk minden napos vendég volt.

Noha ezeket a történeteket talán rémisztő lehet olvasni, igazság szerint vidámmá tették a gyerekkorunkat, és minden szívatása ellenére mindig tudtam, hogy igazi véd- és dacszövetség van köztünk. Amibe belefért, hogy aláhamisítom apa aláírását egy-két begyűjtött egyesénél, ő pedig eljárt az én szülői értekezleteimre. Igaz, csak egyszer ment, és mivel elkezdődött, nem mert bemenni, de a szándék a lényeg. Erre az időszakra tehető, hogy rengeteg filmet néztünk, és volt idő, mikor úgy beszélgettünk, hogy filmekből idéztünk.

Az egyik nagy kedvence Jerry Maguire mondata lett:

A társasági élet egy királyával van együtt.

Ez a mondat nemcsak, hogy jól hangzik, de igaz is Szilárdra.

Szilárd a maga finom stílusával, elképesztő humorával, szórakoztató stílusával, tényleg minden társasági esemény királya, és teszi mindezt úgy, hogy azt az érzést kelti az emberben, hogy belőle sosem elég. Élesen emlékszem arra a családi összejövetelre, amikor végigutánozta a család minden tagját (ebben szintén zseniális képességű) és mindenki, aki akkor ott volt, sírva nevetett azon, hogyan bújik a testvérem nagyapám bőrébe. Erről hálistennek felvétel is készült, így Szintim megnézheted, milyen jóképű volt apukád 18 évesen.

És ha már a külcsín felé tereltem a szavakat, szabadjon megjegyeznem, a fenti képességek egy helyes férfinak jutottak, és annak ellenére, hogy a mondás szerint járt el, és okos emberként nem nőtt nagyra, a nőkkel sosem volt gondja. De ahogy igazi férfi ezt teszi, az ezzel kapcsolatos érzelmeit diszkréten kezeli. Így sose voltunk szem és fültanúi nagy drámáknak, fájdalmas szakításoknak és hűen tükrözi jellemét, hogy hosszan tartó kapcsolatait barátként tudta lezárni. Majd jött az életébe Rita, akit sokáig csak úgy hívott otthon, hogy angyalka. Innentől kezdve nem volt több kérdés, hogy ki nyerte el végleg a szívét. Most, hogy visszaolvastam, rájöttem, jó nagyot ugrottam az években, de a harmadik oldalt is teleírva tudatosult bennem, nem is megy ez olyan könnyen, mert miközben írom a szavakat, a fejemben ezer meg egy történet bukik elő, és mire a mondat végéhez érek, döntenem kell, leírom vagy elengedem.

Most úgy döntöttem, a történetekről inkább átevezek az érzelmekre és pár mondatban összegzem az eddigieket.

Remélem, sikerült ezzel a szösszenettel megmutatnom, hogy apukád egy remek ember, páratlan képességekkel. Alapelve, hogy mindenkinek jár elsőre a 100%-os tisztelet, ennek ellenére nehezen enged közel magához embereket. Bármikor meg tud nevettetni, és jó tanácsokkal sem fukarkodik, egy igazi mentor. Mióta az eszemet tudom, büszke vagyok rá és örülök annak, hogy az 5. szülinapján a testvére lettem.

Az ő szárnyai alatt biztos lehetsz benne, hogy NAGYSZERŰ ÉLETED lesz.

A legtöbbet kívánom, ha azt kérem, jusson olyan Boldog család Neked, mint nekem.

Puszi,

Kata

Írás Éve: 2014 Július