Lassan 10 éve, hogy a "hetek napján", 2007.07.07-én világsztárokat felvonultató gálaünnepségen kihirdették a Világ 7 Új Csodáját. Az új csodákat nemzetközi szavazással 90 millió ember döntötte el. A csodákra egy szabály vonatkozik: Emberi kéz kellett, hogy készítse a 2000-es évek előtt. A hosszan tartó szavazás 10 évvel ezelőtt ezt az eredményt hozta, ez tehát a Világ Hét Új Csodája:
1. Chichén Itzá - Mexiko
2. Jézus szobor - Brazília
3. Colosseum - Olaszország
4. Kínai Nagy Fal - Kína
5. Machu Picchu - Peru
6. Petra Város - Jordánia
7. Tadzs Mahal - India
…. és van egy rendhagyó is, az egyetlen olyan látnivaló, ami a régi csodákból még ma is létezik, és ezért örökös helye van ezen a listán.
8. örök csoda: Gízai piramisok - Egyiptom
Mindezt nem azért firkantottam ide, hogy hencegjek általános műveltségemmel, hanem hogy elmeséljem, hogy lett ez a lista a Kovács Klán véletlenszerű projektje.
2008-ban hagyta el Édesapám száját az isteni kinyilatkoztatás: mi lenne, ha körbeutaznánk a világ hét új csodáját. Mikor ezt bedobta ötletként, a 8-as listából "csak" két csodát tekintettünk már meg személyesen: a Colosseumot és Egyiptomban a piramisokat.
S bár az ötlet elhangzott, az utazások szervezésekor nem ez volt az elsődleges célunk és helyszín-választási kritériumunk, de úgy esett az eset, hogy 2017 májusára egyetlenegy csodát kivéve mindet felkerestük személyesen.
Sajnos korábban nem blogoltam ennyire rendszeresen, így a számomra oly kedves látnivalókat nem örökítettem meg egyből írásban, sőt, mivel a régi gépünk haldoklik, a képeink is bizonytalan állapotban várják sorsukat (meg lehet-e őket menteni, vagy elvesznek a technika ördögének szorításában). Ha a képeket sikerül megmentenem, csatolom majd ehhez az írásomhoz, és írok róluk bővebben.
Ebben az írásban arra vállalkozom, hogy a Kínai Nagy Falról és a csodákról mesélek.
Onnan kezdem a történetemet, hogy 2016 decemberében két jó barátommal megnéztük a moziban a Nagy Fal című filmet. Semmi, de semmi köze nem volt a történelem során nagy népszerűségre szert tett kínai csodához, ettől függetlenül rám borzasztóan nagy hatással volt a monumentális jeleneteket felsorakoztató hollywoodi alkotás. Így, amikor januárban hezitáltunk, hogy India, Amerika, vagy Kína közül melyik legyen a következő egzotikus állomás az utazásainkban, akkor én igen erőteljesen Kína mellett tettem le a voksomat, persze nem csak ezért.
Anya pedig, ahogy szokta, szuper utat szervezett nekünk. Volt benne minden, ami szükséges ahhoz, hogy felfedezz és megismerj egy országot. Tömegközlekedtünk, hajóztunk, falvakat, nagyvárosokat érintettünk, volt benne kultúra, életérzés és persze az összes híres épület, nevezetesség, amit Kínába érve látnod kell. Az utazások végén mindig szoktunk csinálni egy "mi tetszett a legjobban az út során" listát, az a helyzet, hogy bár a Kínai Nagy Fal a világ csodája, a mi listánkon nem került az első helyre. Megelőzte az Agyaghadsereg, a Tiltott város, a Három-szurdok és Shanghai is.
Talán a félévvel korábban látott film miatt, de nem voltam a fallal annyira kritikus, mint a szüleim. Nekik tulajdonképpen csalódást okozott a sok helyen modern módon felújított, inkább színházi díszletre emlékeztető téglavonal.
Ami engem illet, ilyen történelmi helyeken mindig visszautazom az időben. Szerencsés vagyok, mert élénk fantáziám van és bele tudok helyezkedni időszámításunk előtti korokba. Ott a Kínai Falon, Petra városában, a mexikói piramisok tövében épült maja játszótéren, Peru öreg hegyén, a Colosseum falai között, vagy az egyiptomi piramisokban én tényleg megélem azt, hogy szolgáló vagyok, vagy fáraó, a falat építő munkás, vagy az a katona, aki a falról leugrik menteni hazáját. Nem vagyok megkeresztelve, nem gyakorlom a vallást, de a Jézus szobor alatt, feltekintve rá, meglegyintett engem is valami felettes erő és hatalom. Ahogy sétáltunk Petra városában, egyszer csak ott volt előttünk a napszakonként változó színű templom, éreztem a tömjén és fűszerek illatát, előttem vonultak át a karavánok és lehet, abban a pillanatban még éppen arámi nyelven is képes lettem volna megszólalni. Ahogy a Chichén Itzá labdajáték pályáján voltunk, láttam magam előtt a pok ta pok (maja tradicionális játék) döntő ütközetét. A piramisok belseje felé haladva, ahogy fogyott a levegőm, úgy hasított belém annak a sok embernek a szenvedése, akik ezen az építkezésen dolgoztak.
Azt írtam, élénk a fantáziám, mégis jelenlegi agyi teljesítményem nem képes felfogni, hogyan alkothatott emberi kéz ilyen, évszázadokon, sőt évezredeken át létező épületeket, városokat.
A Kínai Nagy Falról azt mondják, a világ legnagyobb temetője, annyi emberéletet követelt, ahány köve van, és mivel 6000 kilométeren keresztül húzódik el, 3-5 méter szélesen, igen sok köve van, a rések között pedig megannyi lélek.
A fal lépcsőit mászva arról beszélgettünk, hogy milyen lehet az a rész, amit még nem építettek újjá és vajon mennyi fel nem tárt része lehet még ennek a védelmi vonalnak, ami egyben a kínai császárok státuszszimbóluma is. Nagy időutazó vagyok én, mert egy percre a jövőbe is átugrottam, hogy elképzeljem magam, amint 15-20 év múlva én nem az El Caminóra megyek, hanem a Kínai Nagy Fal Útra és gyalogosan járom be Indiana Jones stílusban az egész falat és fedezek fel új köveket.
De ezelőtt a túrám előtt még vár ránk a 7. (még nem látott) csoda, az indiai Tadzs Mahal, talán egyszer oda is eljutunk.
Addig pedig töprengek azon, amit ezeken a helyeken - legyen az Ázsia, Afrika, Európa vagy Dél-Amerika - mindig érzek, hogy nagyon szeretem a történelmet, de megrémiszt a történelem. A csodák közül akadnak olyanok, amik megalomániás zsarnokok/korszakok rögeszméi vagy szokásai voltak, sok-sok emberi áldozattal. Mégis ezek a korok/zsarnokok adtak valami maradandót és szépet az utókornak. Valamit, ahol elgondolkodhatunk. Valamit, ami bepillantást enged nekünk abba a világba. Valamit, ami összeköti a jelent a régivel.
Vajon a mi korunk mit ad majd...?
Írás éve: 2017
Comments