Apáról írni lehetetlen vállalkozás. Ám épp az Ő mondása: „Mióta láttam azt a dokumentumfilmet Dubairól, nem ismerek lehetetlent.” Épp ezért ma kijöttem ide, a kertünk egyik legkedvesebb zugába, ami amúgy az Ő törzshelye, előttem szivarvágó, mellettem szivartartó, a szemem jobb sarkából pedig rálátok a nagy becsben tartott kaktuszokra, melyeket évek óta gyűjtöget. A mentateám előttem gőzölög, apa gondos keze készítette. Ilyen idilli környezetben azon gondolkozom, hol is kezdjem.
Apák napja van és ez a tény arra ösztönöz, hogy világgá kürtöljem, milyen jó dolgom van nekem, hogy 35 évvel ezelőtt ebbe a családba születtem. Sok mindenért lehetek nagyon hálás, de az egyik legnagyobb szerencsémnek azt tartom, hogy apám lánya vagyok.
Nemrég azt a feladatot kaptam, hogy jellemezzem őt három szóban: humor, zsenialitás, tisztelet.
Távol álljanak ma tőlem a közhelyek és az, hogy erőltetetten az érzelmekre hassak, de apa bizony magasra teszi a mércét sok mindenben és tényleg kiváltságosnak érzem magam, hogy ilyen embert tudhatok felmenőmnek.
Keresem a szavakat és a legjobb módját annak, hogy bemutassam, de mint mindig, azt hiszem a legjobb, ha innen-onnan szemezgetek, elmesélem pár élményünket, szokásokat, amik 35 éve összekötnek minket.
Játék! Mi nem öregszünk, ez már bizonyos, mert nem felejtettünk el játszani. Legyen az kártya, sakk, vagy csak simán barkochba, ez közös szenvedélyünk mindkettőnknek. Nagy büszkesége, hogy igazi hamiskártyást nevelt belőlem. Gyakran hangoztatjuk mindketten, hogy hamarabb ment nekem a póker és az ulti, mint az írás-olvasás. Ez a képességem sokszor megnevettette, majd aztán kétségbe ejtette apa barátait, akik gyanútlanul mutatták meg nekem a kártyalapokat, abban a hitben, hogy Kata még csak egy cserfes kislány. Sok-sok húsz és ötven forintosukba telt, mire rájöttek, hogy Kiskata ügyesen adja a drótot az apjának, milyen esélyek vannak a kezekben lévő lapokban. Ahogy erre a cselszövésre fény derült - alig 10 évesen -, már komoly ellenfelet jelentettem minden kártyaasztal körül ülőnek. Útlevél mellett egy dolog biztos van, amit magunkkal viszünk bármerre is járunk a világban, ez nem más, mint egy pakli kártya.
Világlátás, nyughatatlan természet, ezt is apától örököltem. Akkor vagyunk igazán elemünkben, mikor úton vagyunk. Legyen az országhatáron belül vagy kívül, de tény, lételemünk, hogy mehessünk. Nem csoda hát, hogy sok szép helyet bejártunk már együtt. Ahogy telnek az évek, fordulnak a szerepek, most már én ülök a volánnál, ő az anyós ülésen.
Örömmel hallgatom, hogyan váltja meg a világot a család erősebbik fele, a bátyám és apám a jakuzziban ülve, legyen az megyénk valamelyik gyógyfürdője vagy egy távoli ország hűsítő szállodai medencéje.
Ha már Szilárdot említem, muszáj idebiggyesztenem, mennyire szeretem, hogy vannak olyan programok, amikben én nem szerepelhetek, mert ezek csak apára és fiúra tartoznak. Sose merném jelenlétemmel háborgatni a vasárnapi szivarozás több órás rituáléját. Az is kialakult igen hamar a családi nyaralásokon, hogy a tengerparti sétát apa mindig Szilárddal tette, és aligha hiszem, hogy a tengerben gyönyörködtek.
Közös bakancslistánk is van apával: a világ 7 új csodája. Nem sietünk teljesíteni azt a megmaradt egyet, amit még nem láttunk, előtte elmegyünk még erre-arra, tervünk a közeljövőre, hogy szerencsét próbálunk Las Vegasban és eszünk egy hot-dogot a Central Parkban. Nem véletlen, hogy családunkon rajta maradt a „guruló fészek” jelző évekkel ezelőtt.
A VB-n is - szakmailag teljesen megalapozott módon - azoknak a csapatoknak szurkolunk, amelyik országban már jártunk. Tegnap, miközben a perui csapatért volt a kezünk keresztben, épp arról beszélgettünk, hogy sem anya, sem apa nem a szigoráról híres, ha gyereknevelésről van szó. Még is pontosan tudtuk/tudjuk, mit várnak tőlünk. Soha nem voltunk beszabályozva, nem emlékszem fenyegetésekre, de hogy őszinte legyek, még hangos kiabálásra sem. Szerintem a legnagyobb fegyverük az évek során a feltétel nélküli bizalom volt és az, hogy mindig egyenrangú félként kezeltek minket, mindegy, hogy 5 évesek voltunk éppen vagy 30. Nálunk egy szabály volt, a kölcsönös tisztelet és a szavakban sűrűn nem hangoztatott, de minden pillanatban érezhető határtalan szeretet.
Ezt azért meséltem el, hogy tanulságul szolgáljon mindenkinek, nem az erőszak, a durva szavak, tiltások és utasítások tesznek egy embert férfivá vagy jó apává. Apában olyan erő és magabiztosság van, amit nem kell a fentiekkel megerősíteni, nem csorbul a tekintélye attól, hogy nem vallja a nézetet: a nőnek a konyhában a helye. Sőt mi több, tovább megyek, igazi férfi az, aki idestova 43 éve minden reggel ágyba viszi a kávét a feleségének.
Amiért már gyerekként is csodáltam őt, az az esze. Anya sűrűn hangoztatja és egyet kell, hogy értsek vele, apa egy született zseni. Gyerekként azzal döbbentett meg, hogy nem volt olyan kérdésünk, amire ne tudta volna a választ, vagy legalábbis a megoldáshoz vezető utat. Ha olyan marhaságot kérdeztünk tőle a vasárnapi erdei sétánkon, hogy „Apa, mennyi falevél van egy fán?”, akkor komoly számításokat végzett hangosan, hogy hallhassuk és magunkba szívhassuk a gondolkodásmódját is, a végére persze már nem érdekelt minket a pontos szám, bőven elég volt, hogy apa komolyan vette a kérdésünket és ezáltal minket. Mindig imádom hallgatni, mikor pro-kontra érvel, ahogyan másodpercek alatt kiszúrja a lényeget. Szeretem, hogy csillogó elméje hatalmas szociális érzékenységgel van egybefűzve. Lefegyverezhetetlen a sokszínűsége, hogy alkalmazott matematikusként otthon van a tudományok világában, de művészi vénája jártassá teszi az irodalomban, ambíciói pedig a való világ gyakorlatias részében hoznak neki sikereket.
Van egy dolog, amit csak szerettem volna örökölni Tőle, az pedig a sziporkázó, egyedi és utánozhatatlan humora. Hál’ Istennek ez a képesség is át lett örökítve, a bátyám méltó párja az apámnak abban, hogy az életet humorral kezeljük le.
Lekicsinyíteném a fentieket, ha bizonyítékokat sorakoztatnék fel, ezért, aki nem ismeri személyesen, higgyen nekem, aki ismeri, az pedig pontosan tudja, hogy sehol nem túloztam.
Annyi gondolat, érzés és élmény van még bennem, töredékét mutattam most csak be egy kivételes embernek, de ha figyeltek, akkor rájöttök, hogy minden írásomban, szokásomban, világlátásomban, Ő valamilyen formában ott van.
Apa lányának lenni azt is jelenti, hogy akik ismerik, tisztelettel szólnak hozzám is.
Egyelőre zárom soraimat, mert itt a szivaridő és át kell adnom a helyet, hogy szivar után kilovagolhassunk a kertbe megnézni, hogy bokrosodik az unokának ültetett málna...
Comments