Tényleg nem azért írom, hogy irigykedjetek. Kérkedőnek sem szeretném, ha gondolnátok, de muszáj elmondanom, éppen most mit csinálok.
President névre hallgató hajónk oldalágán feltett lábakkal ülök, mellettem ír kávé, kezemben füzet, alattam a Jangce, előttem óriás szurdok, hegyek, kínai városok.
Csendes pihenő van. Ilyenkor extrém módon szentimentális hangulatba kerülök és szeretném világgá kürtölni, hogy szép az élet és én mennyire szeretem az enyémet. A hajón egyre többször jut eszembe, hogy az olvasás, írás és a tudás mekkora kincs. Mindaz, amiket középiskolában tanultam, vagy amit regényekben olvastam, most személyesen mutatkozik be nekem.
Ha van valami, amit nagyon szeretek magamban, az az, ahogyan ki tudom élvezni a pillanatokat és el tudom engedni magam ilyen utazások során. Én azt hiszem, akkor vagyok igazán önmagam, mikor úton vagyok, a lelkem ilyenkor nyugszik meg, ilyenkor érzem azt, hogy a személyiségem és a viselkedésem teljes harmóniában van.
3 éves voltam, mikor a szüleim először külföldre vittek minket nyaralni. A világlátás azóta része az életemnek. Az utazás minden formáját szeretem. Legyen szervezett vagy spontán, csoportos vagy egyéni, családdal vagy barátokkal, magán vagy üzleti, az én életemnek alkotóeleme és ezért nem tudok elég hálás lenni a szüleimnek. Szó szerint a világot adták/adják nekem.
Úgy tartják, minél több országban jársz, minél több kultúrát ismersz meg, annál inkább nyitott és befogadóbb leszel a következőre. Kínához nagyon nyitottnak és befogadónak kell lenni, hogy felül tudj kerekedni olyan szokásaikon, kulturális különbségeken, amik európai szemmel érthetetlenek, idegesítők és sokszor felháborítóak. Csokorba gyűjtöttem ezek közül párat:
Hatalmas krákogással, orrszívással gyűjtik össze a fej nedveit (már ez is nagyon gusztustalan) és köpik ki őket egy huszáros mozdulattal. Férfi, nő, idős és fiatal egyaránt alkalmazza ezt a megtisztulási folyamatot. Az első ilyennél ráztam a fejem és rosszallóan grimaszoltam, hogy lássák megrökönyödésemet, de mint szarnak a pofon, semmit nem segített, hiszen nekik ez pont olyan rutinművelet, mint nálunk a fenéktörlés.
Idegesítő beszéd és hangszín. Megszokhatatlan. Olyan üvöltéssel kommunikálnak beazonosíthatatlan hangokat, hogy képtelen vagy mellette gondolkodni. Mindenért borravalót remélnek, ahh mit remélnek, követelnek. Ha nem adsz pénzt azért, amiért segített neked valamiben, például lesegített a buszról, akkor borzasztó haragossá válnak és hangos nemtetszésekkel adják tudtodra, hogy smucig vagy. Kínában felejtsd el azt, hogy önzetlen emberbaráti gesztus.
Vasárnaponként nagymosást tartanak és szentül hiszik, hogy a nap fertőtleníti a ruhákat, ezért közel 1 milliárd ember alsógatyája levegőzik az utcára nézve. Az mellékes apróság, hogy a por és szmog újra beszennyezi a frissen mosott fehérneműt. Amúgy jelentem: itt erősen a fecske a divat. Boxerrel még nem találkoztam.
A gyalogos közlekedésük maga a terrorizmus. Löknek, dulakodnak, rád másznak. Vagy felveszed te is ezt a módit vagy nem jutsz el sehova.
Szója mindenben. Ez valószínű csak nekem sokkoló, aki allergiás a szójára, de úgy fest, a szója szuper fűszer, mindenhez kell.
Cuppogó evés, pálcikával. Ezt inkább nem is részletezem.
Ez csak pár dolog, amit az elmúlt napokban tapasztaltam, de ezekkel együtt is azt mondom, hogy Kínát látni kell élőben, együtt sodródni a tömeggel, hallgatni a beszédüket.
Az ír kávém elfogyott, így ezt az írásom itt és most bevégzem. Lehet a táj szépsége vagy az alkohol a kávémban hatott rám így, hogy most inkább érzések és nem történetek törtek fel belőlem.
Írás évek: 2017 Március
Comments