Tegnap anyával úgy döntöttünk, hogy sem ónos eső, sem orkán erejű szél nem állhat a séta és mi közénk. Nagy levegőt vettünk, magunkhoz képest jól fel is öltöztünk és nekivágtunk erdei sétánknak.
Szeretek anyával gyalogolni, hasonló tempóban megyünk, hasonlóan küzdünk a levegővétellel, pláne hidegben, hisz mindketten asztmások vagyunk. Anyával a séta sokszor olyan, mintha magamban lófrálnék, annyira egy hullámhosszon tudunk lenni. Tegnap például sok volt a csend, elmerültünk a gondolatainkban mindketten. Előző nap pedig végigdumáltuk az egyórás utunkat. Tegnap, miközben a csend lett útitársunk, eltöprengtem anyukámon. Nemrég voltam egy tréningen, ahol az egyik feladatnál meg kellett mondanunk, ki az az 5 ember, aki ránk régen és most és várhatóan a jövőben is nagy hatással lesz. Össze kellett gyűjtenünk, hogy mik azok a képességek, szokások, személyiségvonások, amiket irigylünk tőlük, és amikben szeretnénk olyanokká válni. Természetesen nekem az első háromban a család szerepelt. Édesapám, akinek páratlan a humora és elképesztően penge elme. A bátyám, aki sziporkázóan jó fej, zseniális memóriával, széleskörű tájékozottsággal a világról és közben mesterien bánik az énidővel. Anyukám pedig drágakőként ragyogja be családunk életét. Nincs a közelemben még egy olyan ember, akiben ennyi idősen ennyi energia és pozitív életszemlélet lenne. Jólesik fürdőzni abban a jövőképben, hogy majd én is ilyen leszek 63 évesen. Nem szentet szeretnék faragni anyukámból, mert azért azt is hozzá kell tennem, hogy kevés ember képes úgy felbosszantani, mint Ő, szörnyen makacs és önfejű. A világot csak az Ő személyes szűrőjén át látja és sokszor nehéz, mit nehéz, egyszerűen lehetetlen meggyőzni az ellenkezőjéről, de azt hiszem, én pont ezt a kettősséget szeretem benne.
Mostanában sokszor látom gondterheltnek és kacarászhatna többet, mert az Ő nevetésétől minden életre kel. Amikor az unokákkal bohóckodik és ötletes játékaitól, lazaságától felpezsdül a gyerekszoba, megfogalmazódik bennem, bár csak nekem is ilyen nagyszüleim lettek volna. Szerettem minden nagymamámat és nagypapámat, de a nagybetűs Nagymama, akinek finom a sütije, akit rajongásig szeretnek a gyerekek, akinél nincsenek szabályok, de mégis vannak határok, az számomra Anya.
Míg ezeken gondolkodtam, elértük az erdőt, ahol talán a zord időjárás miatt rajtunk kívül egy teremtett lélek sem volt.
Ráléptünk a megszokott ösvényre, a csendet felváltotta a beszélgetésünk hangja, így az elmélkedésem is abba maradt, húsz perccel később csuromvizesen értünk haza.
Írás Éve: 2018 március
コメント