Sárga utasszállító

A mai napig nem tudom, mi késztetett arra, hogy szociológia szakra menjek, de így 16 év távlatából visszatekintve, tulajdonképpen nem volt rossz döntés. Erre a tényre általában akkor szoktam rájönni, mikor kiszállok a sárgára festett taxiból Budapesten és ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy szociológiai tanulmányt készítsek a „taxis társadalomról”. Az utóbbi időben volt szerencsém viszonylag sűrűn, heti 2-3 alkalommal is igénybe venni a szolgáltatásaikat és fuvaroztattam magam fel-alá a városban, a reptérre, és ahova még kedvem támadt taxival menni. Minden taxiban töltött órám emlékezetes maradt valami miatt, de még mielőtt belekezdek fellistázni a TOP 3-at, először hadd kezdjem egy köszönetnyilvánítással.

Kedves Taxisok!

Köszönöm, hogy eddig mindig épségben célt értem. Bevallom, nem egyszer volt halálfélelmem mellettetek, mert 90-100 km/h városban még nekem is sok, hiába vagyok magam is a sportosan dinamikus vezetés híve.

Köszönöm, hogy soha senkit nem ütöttünk el. Ez számomra csodával határos, hisz úgy vettem észre, a zebra inkább csak egy zavaró útirajz.

Köszönöm, hogy mindig tanulhatok Tőletek. Nincs is annál szebb, mint hajnali hatkor szónoklatot hallgatni arról, hogy ez a mocskos liberalizmus tönkre teszi az országot.

Köszönöm, hogy általatok még jobban megismerem a fővárost. Őszintén hálás vagyok a kis kerülő utakért, amiket volt szerencsém ellesni Tőletek, és hiszem, hogy hasznát veszem majd a jövőben, mikor a dugó elől menekülök.

Köszönöm, hogy mindig rendelkezésemre álltok. Azt az ominózus „pár” esetet kivéve, amikor ez nem történt meg, mert:

· épp cigiszünetben volt pofám oda menni hozzátok, hogy vigyetek el,

· a bőröndöm 25 kg volt, ami sajnos elképesztő mértékben növelte a fogyasztást,

· az úticélom 4 km-en belül volt,

· egyszerűen nem volt szimpatikus a fejem és mögöttem amúgy is rövid szoknyás fiatal lányok csoportja várt taxira,

· reggel csúcsforgalomban nem volt szabad kapacitás.

Mindezeket igyekszem feldolgozni és töretlenül bízni a szolgáltatásotokban. Összességében amúgy tényleg köszönettel tartozom, mert ha nem lennétek, lemaradnék egy csomó emlékezetes beszélgetésről és a taxizás egyedi és semmivel nem összehasonlítható élményéről.

Minden nagyképűség nélkül, azt egy ideje már sejtem magamról, hogy jól tudok kérdezni, a taxiban ülve viszont nem tudom kiaknázni ezt a tehetségemet. Kérdés nélkül is sorra gyűjtöm be az információkat.

Mára már egészen biztos vagyok benne, hogy fel tudnám sorolni a BKK vizsgáztatás alapkövetelményeit, ez a vizsga a feltétele annak, hogy valaki taxizhasson egy éven át. Figyelni kell az autó süllyedésére (elhasznált téli gumit érdemes épp ezért nyárra lecserélni), klíma hőmérővel ellenőrizve, felragasztások pontosan hol, hány centiméterre, merre legyenek.

Megtudtam azt is, miért van a taxiban mindig tisztaság. Tudtátok-e, hogy menet közben random módon ellenőrzik őket? Ha nincs kiporszívózva, vagy nagy a por, eltiltják őket 24 órára. Szerintem engem egy ilyen „felügyelet” egy hónapra eltiltana, ha beülne szenvedélyes piros Hondámba.

Sikerült bepillantást nyernem számtalan taxis magánéletébe is. Mindent tudok a külföldi munkalehetőségről, a párjaikról és azok szokásairól - a kedvencem a mindig mindenhol alvásra kész asszony -, a gyerek érettségijéről, a haver vállalkozásáról. A Szabadság-hídon araszolva arra is fény derült, hogy a taxizás rendkívül jó figyelemelterelő eszköz, ha az embernek épp összetörték a szívét. Persze, ha beszáll az utas (én) és emlékezteti az exére, aki előző szombaton szakított vele egy másik pasi miatt, nem biztos, hogy működik a módszer.

Annyi élményem van most a sárga guruló autókról és vezetőikről, hogy nehéz kiválasztanom a három legjobbat, de ne legyen utas a nevem, ha nem birkózom meg a feladattal.

3. helyezett:

A Deák téren 32 fokban álldogálok a taximegállóban. Mellettem 4 darab taxi várakozik, de egyik sem volt hajlandó elvinni. Megértem, dél volt, meleg és pont cigiszünet. Szóval épp tárcsáztam a taximegállóban a telefonomban elmentett három taxitársaság egyikét, amikor beállt mellém az 5. független taxisofőr és autója. Lehúzta az ablakot és kikiáltott: „Egy látomás vagy, ahogy a nap megvilágítja ezt a rafkós kis ruhát, ami rajtad van, sejteti a lábadat, hát gyönyörűm, üzenem a pasidnak, hogy nagy mázlista. Imádom a barna hajú nőket, ha még magassarkúban is vannak, elvesztem, üzenem a pasidnak, hogy nagy mázlista.” Miután sokadjára is üzent a pasimnak, visszaválaszoltam, hogy feltétlen átadom neki a szívélyes jókívánságait és nyomatékosítom, ha még nem tudná, hogy ritka szerencsés férfi. Itt rontottam el! Rövid tömör mondatom olaj volt a tűzre és felajánlotta fuvaros szolgálatait, ha már a pasim annyira béna, hogy nem jön értem. Mázli, hogy a rendelt taxi megérkezett és hivatkozhattam arra, hogy a pasim már gondoskodott nekem taxiról.

2. helyezett:

Múlt héten volt olyan, hogy egy nap háromszor is kellett taxiznom, otthonról a szállodába, felvenni a külföldi kollégáimat, aztán velük is tovább kellett mennem egy helyre, majd este a nagy dínom-dánom után haza is kellett jutnom. Ha nem velem történik, nem hiszem el, hogy ilyen lehetséges, de véletlenszerű hívásaimra minden alkalommal ugyanaz a taxisofőr lett mellém rendelve. Aminek bevallom, kifejezetten örültem, mert azon ritka sofőrök egyike volt, aki megbízhatóan vezetett, nem beszélt túl sokat és ritka jóképű volt. Este hazafelé, mint régi jó ismerősök üdvözöltük egymást. Először fordult elő velem az is, hogy nem pattantam ki egyből a taxiból fizetés után, hanem még jó tíz percig beszélgettünk, majd mikor nyitottam a kocsi ajtót, gyorsan felírta a telefonszámát, hogy bármikor hívjam, ha szükségem van rá. Vajon csak fuvarozásra gondolt?

1. helyezett:

Minden csodásan indult. A megbeszélt időben a ház előtt várt. Mikor megérkeztem, éppen a kocsi ablakát törölte. Kinyitotta az ajtót, bent ideális klímás hőmérséklet és komolyzene fogadott. Tökéletes, konstatáltam magamban. Pesti dugó jöhetsz, én köszönöm szépen, jól megleszek. Csendben, a komolyzenére koncentrálva kipihenten érkezek majd meg a helyszínre. Ez az önfeledt, már-már boldog pillanat a forgalommentes lakóövezetem végéig tartott. Ott aztán addig főnyereménynek számító közlekedési eszközöm vezetője kifordult önmagából és szidott mindenkit, aki mellettünk, előttünk, mögöttünk elhaladt. Teli torokból, habzó szájjal ócsárolta a jelenkort, amikor az erkölcsi norma a béka feneke alatt és a legnagyobb baj az, hogy senki nem tartja be a szabályokat és semmilyen következménye nincs a szabályszegésnek. Miközben ezeket fennhangon ecsetelte, átmentünk egy piros lámpán, aztán még egyen, a szabályosan közlekedő biciklist ledudáltuk és megszegtünk minden létező KRESZ szabályt. A klíma ugyan végig jó hőmérsékletet biztosított, én magam teljesen lefőve, görcsben és feldúltan érkeztem meg a külföldi kollégáimnak otthont adó szállodához. Nagy szerencse, hogy „taxihónapom” során sokkal több kedves és valóban utascentrikus, figyelmes sofőrrel találkoztam, különben egy életre elvette volna a kedvem attól, hogy taxiba üljek.

Fenti soraimban megmutattam, milyen az anyósülésről a taxizás, de biztosra veszem, hogy a volán mögött ülő nagyra becsült és általam mélyen tisztelt taxisofőrök ennél sokkal izgalmasabb történetekkel tudnák szórakoztatni a nagyérdeműt.

Balesetmentes, szórakoztató taxis perceket kívánok Mindenkinek!

Ui: Bár minden szavam igaz, ha valaki magára ismerne, az csak a véletlen műve lehet.

Írás éve: 2019