Ma akkorát nevettem este, mikor hazaértem. Gondolkozom már percek óta, van-e jogom a nagyközönség elé tárni ezt a történetet, ami ma hosszú percekre megnevettetett. Végül megbeszéltem magammal, hogy igen, csak vigyázok majd arra, hogy ezt hogyan teszem.
Számolni se tudom már azon szösszenetek számát, melynek főszereplői a szüleim. De igaz, ami igaz, mindig remek témát szolgáltatnak egy újabb blogbejegyzéshez. Ma közösen sziporkáztak.
Regéltem már Anya piacozásáról, Apa főzőtudományáról, megosztottam mindenkivel, milyen, ha nyaralni megyünk, de nem véstem még le, hogy telnek nálunk a szürke hétköznapok és hogyan éljük meg így hárman egy fedél alatt az öregedéssel járó, néha aggasztó, máskor inkább szórakoztató pillanatokat. Az, hogy nálunk a kert végében is lehet hallani a TV-t, teljesen természetes és megszokott dolog, annak ellenére, hogy a TV-t 2 ajtó és 30 méter választja el a kert végétől. Mindig azt gondoltam, hogy megerőszakolt poén az, amikor komédiákba beleteszik, hogyan értik félre egymás szavait a férj és feleség, hisz annyira abszurd félrehallásokkal tömik tele a színdarabokat. Rá kellett jönnöm, hogy ezek bizony létező napi morzsák egy olyan házaspár életében, akik közösen lépték át a 60-at és hallásuk bizony-bizony kihagy. A legkedvesebb az egészben mégis az, hogy titkon mindketten megsúgják nekem:
- Jaj, Kiskatám, anyád már nagyon nem hall.
- Jaj, Kicsikatám, apád hallása napról napra rosszabb.
Ami korábban csak rossz szokásuk volt, vagy hébe-hóba előbukkanó hóbort, mára már rögeszmés cselekedetté vált.
Mi például hónapok óta a garázsban főzünk, mert anyát zavarja az étel szaga. Hiába a hiper-szuper gépekkel, sütővel, indukciós tűzhellyel felszerelt tágas konyha, rezsón fő a vasárnapi húsleves, rezsón serceg az olaj a rántott szeletek alatt. Ha mégis arra vetemednénk, hogy a konyhában sütünk egy rántottát, akkor a lakásban fellelhető mind a 11 ablak és 2 ajtó tárva-nyitva, még télvíz idején is, hogy szellőzőn a kajaszag, amit a 2 tojásból felvert, hagymát messziről elkerülő rántotta okoz. A fentiek tükrében igazán bátor tett apától, ha olyan lépésre szánja el magát, hogy fokhagymás pirítóst eszik, és jaj, biz’ ezt igen sokszor megteszi. De ha nem a fokhagyma lengi át apa auráját, akkor ott a szivarszag. Apa a szivart úgy szívja, mint más a cigarettát, nem is lenne ez baj, ha a füstje nem a frissen mosott ruhára szállna. Kértük-e már, hogy figyeljen erre? Esetleg csukja be az ablakokat, hogy ne telepedjen szivarszag az egész házra? Ó, ha annyi pénzem lenne, ahányszor erre emlékeztettem, bőr foteles szivarszobás házat építhetnénk neki már belőle. Lassan a 2. oldalt kezdem meg és még csak a szagokkal kapcsolatos változásokat említettem. Talán egyszer csokorba fűzöm majd az összes ilyen szokásukat, de most rátérek arra, amiért végül is tollat ragadtam, hogy elmeséljem, miért nevettem ma hatalmasat. Apa szeme egy ideje állandó orvosi és gyógyszeres kezelést igényel. Nem vicces, hisz szegénynek ezzel sok gondja van és lelkileg is nehéz megélni, ha más szemmel látod már a világot. Akad azonban olyan, amikor jót derülök azon, hogy mutatok neki egy képet Szintiről (az unokáról), amint éppen egyedül ül az ágyon és apa megjegyzi: Anyának jól áll ez a szőkésebb haj.
Szóval, apa szeme gyógyszeres kezelést igényel. Ezért a gyógyszerért ment el ma Anya a patikába. A lépcsőn megbotlott, és hogy fejét és testét védje az eséstől, végül a falnak esett. Aminek következtében súlyosan beverte bal szemét, ami most kék, zöld, sárga foltos, duzzadt és véraláfutása van. Ha ez nem lenne elég, eltörte még a jobb kezén a gyűrűs ujját is.
Mit tesz ilyenkor egy ember? Elmegy orvoshoz, baleseti sebészetre. Mit tesz Anya? A szemét bekrémezi, mindegy mivel – hiszen az segít. A törött ujját pedig a következő módon rögzíti: fülpiszkáló, mint rögzítő sín, dupla papírzsebkendő, celluxszal körbetekerve. Órákkal később még kifinomultabb módszert talál ki kollégiumban szocializálódott felmenőm. Körömreszelő váltja fel a rögzítősínként használt fülpiszkálót. Ezt követően pedig, hogy a project végre bevégeztetett legyen, a gyógyszertárban vett szemcseppel apa szemébe cseppent.
- Gidácska, mit mondott a patikus, ez szájon át alkalmazandó szemcsepp? - Nem Bélám, de miért kérdezed?
- Mert a szemembe nem ment semmi, de a számba igen - és törölgeti bőszen az arcán lefolyó szemcseppet.
Anya pedig, ahogy ilyenkor szokott, göndören felkacag! Én pedig, miközben mindezt végignézem, abban reménykedem, hogy ugyanilyen humorral veszem majd az összes öregkori allűrömet.
Írás éve: 2018
Comments