Még kislánykoromban hallottam egy mondást: Ha egy férfi 30 év felett tömegközlekedési eszközön utazik: bukott egzisztencia. Én éveken át maximálisan azonosulni tudtam ezzel a kijelentéssel. Mi több, magamra is érvényesnek tartottam, talán ez is az oka annak, hogy majdnem egy teljes évtizeden át nagyon-nagyon elvétve utaztam buszon, vonaton, metrón, villamoson. A kocsi az én harmadik lábam.
Mostanra viszont elérkezett a nagy fordulat. Több, mint 8 éve ingázom hetente Budapest és Debrecen között. Mindig úgy indulok neki az útnak, hogy azt mantrázom: szeretem Budapestet, nem fogok kikészülni a dugóban. De amikor a négy órás keléssel, fél hatos indulással és átlag 140 km/h sebességgel se érek be fél tízre a budapesti irodába, mert az M3-as bevezető szakasza előtt természetesen dugó van, mert mindegy, melyik útvonalat választom, órákat ülök a lámpáknál, akkor elpattan az ideg, és mivel egyedül vagyok a kocsiban, nem tudom kibeszélni senkivel, elmondom hát mindenkinek alapon, kiírom a facebookra is, hogy utálom a fővárosi autós közlekedést.
Ezek az érzések fajultak odáig, hogy úgy döntöttem, bukott egzisztencia elmélet ide vagy oda, én a vonatot választom közlekedési eszközömnek, és láss csodát: Imádom! Még úgy is a vonat felé mozdul el a mérleg, hogy küzdök a fóbiámmal: nem szeretek tömegközlekedési eszközön semmit sem megfogni és leülni, és még haza sem érek, már irány is a fürdőszoba.
Ez a téma úgy ütötte fel most a fejét nálam, hogy épp a vonaton ülök. Este kilenc óra van. Hajnali négykor keltem, de tele vagyok energiával. Ma még az angol főnököm a brit szigetről is rám írt:
You are very active, Kata and you're passing that energy on!
Pedig, bevallom derekasan, nem ez a kedvenc vonatútjaim egyike. Kint 34 fok van, itt bent szerintem 40, rettentő büdös pasi ül mellettem, aki 2 órája megállás nélkül telefonál. Így sikerült megtudnom a következőket:
A kislányának hastáncversenye lesz, Ibizára mennek nyaralni két hétre, vasárnap érkeznek haza, Pesten alszanak, a haverja a Balatonon ünnepli ma a szülinapját, és hát rettenetesen izzad és megfő most a vonaton – érzem, gondolom magamban, de persze kedvesen mosolygok, mikor rám néz két hívás között.
Így 40 fokban izzadva, a gyors Intercity vonaton, nézve az estére készülő tájat, az jár a fejemben, hogy amúgy én úgy szeretném végigutazni Európát vonattal. Naaaaagyon elcsépelt, tudom, de ez, azt hiszem, mégis vagány dolog lenne és tulajdonképpen én szeretem is a vonatozást.
Több helyről származtatom ezt a pozitív érzést és vágyat.
Az első vonatos kalandom az volt, amikor az unokatesókkal a nagyszülőkhöz mentünk. A 80-as évek vége felé jártunk, a kalauz több mint két órán át kiabált keresztanyukámmal, aki hiába sírt, könyörgött és tartott minket pajzsként, súlyos büntetést rótt rá, de ennyi év távlatából sajnos arra már nem emlékszem, miért lettünk megbüntetve. Az viszont élénken él bennem, hogy másnap egy jó kis falusi lagziban összefutottunk a kiabáló vasutas alkalmazottal és mivel nagyapám, a köztiszteletnek örvendő katonatiszt is ott volt, körülvéve az unokákkal, szegény kalauz roppant rosszul érezte magát. Egész este mentegetőzött, hozta a Donnak - nagyapám - a pálinkát, nekünk gyerekeknek a legnagyobb szelet tortákat, de nem segített már a helyzeten, azóta is skandáljuk (én biztosan, de szerintem a bátyám és az unokatesóm is), hogy: Fúj-fúj piros vonat, fúj-fúj piros vonat.
Második vonatos élményem a Kató lányokhoz kötődik, amikor Pécsre mentünk hárman. Négyes helyen ültünk, mellettünk egy idős ürge, aki egész idő alatt pukkadozott a röhögéstől, amit a 3 cserfes fiatal lány beszéde keltett benne. Az is mosolyt csalt arcára, amikor mi gurgulázva nevettünk azon, hogy szerintem Debrecen igenis inkább északon van és nem keleten, mindezt egy geográfusnak ecseteltem.
Harmadik származási pontja az érzésnek, hogy utazzuk körbe Európát vonattal, természetesen az egyik kedvenc filmem, Mielőtt felkel a nap. Két fiatal a vonaton találkozik, beszélget és persze egymásba szeret.
A negyedik ok, nem elszakadva a filmektől, a Francia csók egyik legjobb jelenete, hisz ki ne akarná Lucnek elmagyarázni a full szuper francia büfékocsiban, töménytelen mennyiségű sajt megevése után, hogy laktóz intolerancia
Ötödik pont nem lehet más, mint a Gyilkosság az Orient Expresszen – természetesen nem szeretném, ha megölnének, de az európai utazással egybekötött detektív munkakört felveszem leendő foglalkozásaim közé.
Hatodikként említem meg, testvérem vitathatatlan szerepét abban, hogyan kedveltem meg a vonatozást. Ő volt olyan bátor és kissé felelőtlen, hogy 14 éves húgát egy szombati napon felültetette egy töbszáz Loki szurkolót szállító vonatra, hogy élete legelső focimeccsén a Lokit idegenbe elkísérje. Itt vésődött belém a nóta, ahogyan az egész vonat piros-fehérbe borulva egyszerre énekelte: Megy a LOKI vonat, kattognak a kerekek, vígan énekelnek a Lokista gyerekek, dagadagadom … (a többi rész nyomdafestéket nem tűr). Innen számítom az aktív focimeccsre járásom éveit (amúgy 2-1-re kikaptunk).
Hogy lehet, hogy csak hetedik pontként jutott eszembe, hogy a vonatozás Angliában szervesen része volt az életemnek, olyannyira sokat ültem a South West Trains járatain, hogy ha álmomból felkeltenek, akkor is hibátlanul mondom el:
Claygate, Hinchley Wood, Surbiton, Wimbledon, Clapham Junction, Vauxhall and London Waterloo…
Az viszont idén történt meg velem először a 33 évem alatt, hogy Édesapámmal együtt utaztam a Magyar Állami Vasúttal. Viva La MÁV nyugdíjas kedvezmény!
E mozaikszó kapcsán annyi minden tör fel bennem, hogy miért is jó, hogy van nekünk a MÁV. Az egyik legjobb dolog benne, hogy mindig kiszámítható. Ha meleg van, olvadnak a sínek, azért késik; ha hideg van, megfagynak a sínek, azért késik; ha szél és vihar van, akkor leszakadnak a vezetékek, azért késik; ha a hőmérséklet rendben van, akkor a szerelvénnyel van baj, azért késik. De pont most, amikor dőlne még belőlem a szó, természetesen időben megérkezünk. Már bemondták: Debrecen, de mielőtt laptomomat lezárom, felteszem az utolsó kérdésem:
Ha úgy döntök, hogy a tettek mezejére lépek és hátizsákkal vonattal bejárom Európát, ki tart velem?
Írás éve: 2017
留言