Legyünk őszinték, én egy hedonista családból származom. Ha csinálunk valamit, akkor azt nagyon csináljuk. Ha iszunk, akkor megállás nélkül, ha eszünk, akkor sokat, ha utazunk, akkor messzire, ha megéljük a pillanatot, akkor abba minden érzelem belefér, ha szeretünk valamit, akkor a függőség veszélye is fennáll, ha adunk, akkor szívvel-lélekkel. Hedonista Kovács Klán. Ezzel nyugtatom magam, mióta a bátyám egy hónapos máltai tartózkodás után felhívott telefonon és közölte:
Kata, olyan életet élsz, mint Charlie Harper.
(Ha valaki nem ismerné Charlie-t a Két pasi meg egy kicsiből, akkor itt egy kis Wikipédia jellemrajz:
„Charlie végtelenül büszke agglegény-playboy életére. Életmódja abból áll, hogy kétszintes tengerparti házában él, mértéktelenül iszik, szivarozik, és állandóan nőzik.”
Még sokkal többet is ír a Wikipédia, de ennyi talán elég ahhoz, hogy megértsétek, miért talált be a bátyám mondata.)
Őszintén szólva, a bátyám csak egy a sok közül, aki megdöbbenve tapasztalja máltai „züllésemet”. Az egyik legjobb barátnőm megjegyezte: Hogy lehet az, hogy Máltán így elereszted magad, amíg otthon Te vagy az, aki sose iszik a bulikban? A megoldás az lehet, hogy Máltán nincs autód. Ha hazajössz, eltiltalak a kocsitól 😊.
Mit mondhatnék, ez a sziget varázsa.
Sokadik angoltanáromat fogyasztom, és mindennap új vagy ismerős arcokkal találkozom a kedvenc bárjaimban és el kell, hogy mondjam, minden elfogyasztott angoltanáromban, új és régi ismerősömben az a közös, hogy a hét bármelyik napján, bármelyik órában tudnak inni, és olyan végtelen hippi életet élnek, amit Woodstock óta nem látott a világ.
Mivel én most 2 hét szabin voltam, volt lehetőségem belekóstolni ebbe a gondtalan máltai édes semmittevésbe, reggel 11-kor kikért Moscow Mule-lal, az egyetlen problémám az volt, melyik legyen a következő bár.
Most, hogy ezen a hétfőn újra munkába kellett állnom, fájó és vágyakozó szívvel gondoltam vissza az elmúlt napokra és számoltam a perceket, mikor telik le a munkaidőm, hogy hátizsákomba bepakolva nyakamba vegyem a városrészt, San Giljant (ahol élek a szigeten), és újra olyan emberpróbáló döntést hozzak, hogy hova üljek be egy salátára, egy koktélra és egy levezető zero kólára.
A kisebb megszakításokkal 10 éve a szigeten élő egyik angoltanárom azt mesélte, hogy a máltaiak nem annyira vendégszeretők, 5 évébe telt, mire a pincér megjegyezte, mit iszik és már hozta kérés nélkül. A hely, amiről mesélt, nekem is belopta magát a szívembe, az egyik törzshelyem lett, és várom a pillanatot, mikor dörgölhetem az orra alá a tanáromnak, hogy hé:
Nekem elég volt 1 hónap és már kérés nélkül hozzák a zero kólát és Moscow mule-t és persze a dupla jeget a poharamba a kólához, sőt a kedvenc baristám, pár óra pultnál álldogálás után a Moscow Mule titkos receptét is megsúgta, de sajnos nem mondhatom el, mert félő, hogy akkor eltesz láb alól.
Hogy komoly visszajáró vendég vagyok, erre igazán ma jöttem rá, amikor a fiatal pultos fiú közölte:
Sajnos az asztalod foglalt, de mellette felszabadítom neked, ha szeretnéd.
Nem is realizáltam eddig, hogy van asztalom. Pedig van asztalom, és kedvenc koktélom, sőt már vannak helyek, ahol kialakult ez a felszínes, ám annál szórakoztatóbb pincér-vendég kapcsolat.
A szolid délutáni salátázóhelyem pincérei már akkor is megismernek, mikor az utcán sétálok.
Pablo ma roppant megörült, mert már egy hete nem találkoztunk, kérdeztem, meggyógyult-e, mondta, hogy igen, de azóta fogorvosnál is járt és sajnos nem tud mosolyogni.
Oh, mi lesz így a Máltán élő nőkkel, próbáltam tört angollal viccelődni, bevált, mert nevetett, persze lehet, hogy inkább az angolomon és nem a tartalmon.
Málta azt is elérte nálam, hogy idén a megszokott egyszeri Campusos belazulós táncolásomon felül idén már két extra alkalommal is önfeledtem próbáltam ritmusra mozgatni a testem, amit azért csak borzasztó nagy jóindulattal hívnék táncnak, de negyvenhez közel, valljuk be ez már-már a jó ízlés határát súrolja, az meg, hogy legutóbb ezt egy orosz karaoke bárban tettem, kétségkívül minden erkölcsi iránytűt kiakaszt.
De ez történik, ha az ember kocsmatúrát tart a szigeten, ahol egymást érik a jobbnál jobb bárok, amik tele vannak ellazult, nyugodt, stresszmentes alkoholmámorban vagy csak kissé bódult állapotban lévő vendégekkel, akik kedvesek, mosolyognak és bárkivel szóba elegyednek, mindegy, hogy tud vagy nem tud angolul, mert kocsmáról kocsmára az angol is javul és a végén már a Cockney nyelvjárás és akcentus sem okoz problémát, filozofikus mélységű beszélgetésekkor.
Külön öröm számomra, hogy pénteken megoszthatom a máltai kocsmák íratlan szabályait a bátyámmal, akivel 11 év után újra kocsmatúrát tartunk Máltán, beavatva a sógornőmet is abba, milyen ha a hedonista Kovács testvérek inni mennek.
Egyetlen kérése volt a nagytestvérnek, úgy túrázzunk, hogy az utolsó kocsmából négykézláb másszunk haza, ez egyértelmű jel arra, hogy benne is bujkál egy Charlie Harper.
Azt pedig csak lábjegyzetben itt hagyom, hogy Máltán legális a marihuána.
A hedonisták betépett védőszentje legyen velünk pénteken.
2022.07.11 Málta, City of London bar
Comentarios