Tényleg pusztán csak angol nyelvgyakorlás céljából regisztráltam a Tinderre, itt a napfényes, minden szempontból laza Máltán. Nem hazudtam, tényleg csak a nyelvtanulás a cél, mert személy szerint minden porcikám utálja a Tindert. Pont olyan, mint egy lóvásár, fogsor- és patkóellenőrzéssel. Magunk közt szólva, gondolkodtam is rajta, hogy profilképnek a fogaimat teszem ki, és melléírom, 8 ugyan implantáció, de mind megvan, láb 38, de tűsarkúban csetlik-botlik, pláne a pandémia óta.
Végül nem írtam semmit, de valós, ténylegesen engem ábrázoló fotók kerültek fel a profilomra (szeplősen, tokásan, és 8 implantátumos mosollyal), és azóta érdeklődve szemlélem az eseményeket. A nációkat, a leírásokat, a fotókat és a férfiak ismerkedési szokásait. Szociológus végzettségem durván fürdőzik a Nagy Tinder Tanulmányban.
Jelen pillanatban 828 like-nál tartok, ezt azért betudom a máltai vibrálásnak és annak a szexuális szabadságnak, amit egy sziget magában rejt. Viszont az alábbi dolgokat kemény 5 napos Tinder „aktivitás” után jegyeztem fel magamnak.
Azonnal létre kell hoznom egy magánvállalkozást és segíteni a férfiakat az alábbiakban:
Szelfikészítés
Az egyik fiút csak ezért igazoltam vissza, mert ténylegesen érdekelt, miért a WC-n ülős képét érezte a legütősebbnek, hogy ismerkedjen. A válasza:
Nem hazudok, a szart is megkapod velem együtt! Majd rögtön megkérdezte:
Van kedved találkozni? Visszaírtam neki, hogy:
Rettentően szeretnék, de félek, hogy belefulladunk ebbe a sok szarba. (Elnézést a közönséges sorokért, lesz rosszabb is - a szerk.)
Megtalálni a határokat a bonyolult női lélekhez.
Az egyik diplomás, jóvágású európai férfi legelső mondata:
- Te az a fajta lány vagy?
- Melyik? - kérdeztem vissza.
- Aki lenyeli a … (ide mindenki illessze be a megfelelő szót)
- Oh, igen, az a fajta. És Te az a fajta pasas vagy?
- Melyik?
- Aki nem bánja, ha utána a szájába hányom.
Válasz helyett letörölt és száműzött. A manóba, pedig milyen finom kis összebújós romantikus randijaink lehettek volna! Amúgy nem a téma rázott meg, hanem az, hogy még a köszönést is túl nagy befektetésnek érezte.
De volt egy fél századmásodperc, amikor visszasírtam ősbunkót, mert a következő lovagunk, a hősszerelmes teljesen kiégetett.
Ismeretségünk 2. mondatánál jártunk.
- Milyen a napod?
- Elég jó, bár nagyon sok volt ma a munka.
- Jajj, kincsem, szépségem, miért kellett ennyit dolgoznod?
- Kincsem? Szépségem?
- Igen, érzem a képről áradó mosolyodról, hogy valami mély és értékes elindult köztünk!
Én sajnos nem éreztem és nem válaszoltam, és 20 perc múlva üzenetek tucatjai érkeztek, hogy miért nem írok, mi van velem és több tucat sms után megbeszélte magával, hogy én is csak egy olyan lány vagyok.
2/0
Viszont 10/10 beszélgetés maradt unalmas és lapos és nem jutottunk tovább. De ebben én vagyok a hibás.
A következő felismerésem: rossz évszázadban élek. A Tindert sajnos nem tudja a gyomrom, az elmém és az átkozottul romantikus, de mégis végtelenül független lelkem bevenni.
5 nap után már eljutottam oda, hogy van 1-2 folyó beszélgetésem, de a „Találkozunk?” kérdésnél jön a pánik. Úgy tudnám leírni az állapotomat, mint egy járni tanuló kisgyerek, akit beneveznek maratonfutásra. Vagy egy csecsemő, akinél megkezdik a hozzátáplálást és egyből csípős csirkeszárnyakat kap a kezébe.
Szóval úgy döntöttem, szabadságolom magam egy időre a Tinderről és eljöttem szösszenetet írni a kedvenc máltai bistro báromba. Teljes ellazulásban pötyögtem a sorokat, amikor felnéztem, hogy megrendeljem az újabb kör zero colamat, amikor egy jól szituált idős úr jött oda hozzám.
- Kisasszony, maga író?
- Az álmaimban – feleltem őszintén.
- Én úgy láttam, nagyon is valóságos.
Szó szót követett és kiderült, hogy Ő viszont író, a héten jelenik meg a 8. kötete, aminek a megnyitójára meg is hívott. Eddig regényeket és novellákat írt, de ez most verseskötet. Egy ponton megkérdezte, leülhet-e mellém, egy whiskey-nyi időre, amit aztán egy közös spontán vacsora követett, ami alatt ez a jól szituált 67 éves egyetemi professzor és máltai celeb elmesélte az életét és sorra olvasta fel a verseit, amit valószínű magyarul se értettem volna meg, de angolul meg aztán esélyem se volt rá.
Szerencsére az egyik barátnőm hívása megmentett, de még késő este is folyamatosan hallottam a felcsippenő üzenethangokat az újabb és újabb versekről, és akkor revidiáltam korábbi érzésemet: tökéletesen jó évszázadban élek, és jó időben nincs szükségem magasztos versbe ágyazott bókokra.
De akkor mégis mi a bajom? Mi ez a „semmi se jó” állapot? Mit kezdjek a fejemben létező Mark Darcy ideával?
Azt hiszem, a gond az, hogy ez a Mark Darcy létezik, itt sétálgat és iszogat körülöttem, csak messze elmarad a regénybeli Darcytól, mert hús-vér ember, tele gyarló tulajdonságokkal, de még ezekkel együtt is Ő az én Markom, csak hát neki egyértelműen nem én vagyok Elisabeth Bennet, és ezt nem Tinderen, nem személyesen versbe ágyazva, hanem egy 4 soros sms-ben világossá is tett. Mondjuk Mark Darcy ilyet még gyarló hús-vér, ittas emberi voltában sem tenne, ezt mantrázom magamban és keresem tovább az igazi Darcyt, ki tudja, lehet, hogy épp egy lóvásáron bukkanok rá.
2022.Október 24.
Málta
Comments