Azt mondják, minden csoda három napig tart. Nem igaz, én ma a 7. napba csúsztam bele és továbbra is azt gondolom, hogy ez egy nagyon felemelő és mámorító érzés, aminek a varázsa még ma is tart, így hát tollat ragadtam, hogy levéssem a történetét annak, hogy váltam én röpke tizenöt esztendő alatt diplomás, mi több, egyetemi diplomás nővé.
Nemrég középiskolásoknak kellett előadást tartanom és úgy hozta a szituáció, hogy bevallottam, nekem bizony még a felvételi jelentkezési határidő lejárta előtti éjszaka sem volt meg a döntés a fejemben, mit is szeretnék tanulni. Mondhatnám azt, hogy a véletlenre bíztam, de hogy semmi tudatos pályatervezésem nem volt, az egyszer biztos. Végül szociológiát írtam be, mert olyan izgalmasnak hangzott: Társadalomtudomány.
Középiskolában végletes tanuló voltam, amit szerettem, abból kitűnő (magyar, történelem, filozófia), amit utáltam, abból pedig bukáshoz közeli (kémia, fizika), illetve voltak a köztes tantárgyak, amiknek az eredménye azt tükrözte, mennyit értettem meg órán, mert annál több energiát nem nagyon tettem bele (matek 4, földrajz, biosz - mikor éppen mit tanultunk - jó és közepes). Ennek tükrében én voltam a legjobban meglepődve, mikor maximum ponttal kerültem be az egyetemre. Nem vesz el tökéletes felvételi eredményem értékéből az sem, hogy abban az évben a ponthatár szégyenletesen alacsony volt, le se merem írni, legyen elég annyi, hogy a max. pont felének a felének a felétől már vettek fel embereket.
2002. szeptember 4-én beiratkoztam hát a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára (nekem ez sose lesz Debreceni Egyetem). Apám 1978-ban szerzett itt diplomát alkalmazott matematikusként. Gyermekéveink alatt, rávezetésként - vagy csak mert az emlékei visszahívták - minden vasárnap az erdei sétánk után apa bevitt a bátyámat és engem az egyetem épületébe. Megnéztük a díszudvart, az auditórium maximumot, ja és persze pisiltünk. Én pedig már akkor tudtam, ha törik, ha szakad, én ide fogok járni.
Így 2002 szeptemberében nagyon megilletődve vettem át az indexemet, azt a fekete kis könyvecskét, amely 15 év után múlt hét pénteken került újra a kezembe.
Az indexem az új naplóm, mely emlékeztet az elmúlt 15 évem legnagyobb eseményeire, legszebb és legnehezebb időszakaszaira.
Az első két évem pikk-pakk eltelt, életre szóló barátságot kötöttem Petrával, elképesztően sokat lógtunk a Kató lányokkal. Alapszabályunk az lett: tanárra 8 percnél többet nem várunk. 5 perc túl kevés volt, 10 perc alatt megérkezhetett, de 8 perc várakozás után már bűntudat nélkül mentünk zsugázni Petráékhoz. Két év után jött a nagy döntés, irány a UK. Indexemben erre ez emlékeztet:
A 347–VIII-122/2004 sz. határozat alapján évhalasztást kapott szociológia szakon. Tanulmányait 2005/2006 tanévtől folytatja.
Így is lett, 11 hónap angliai tartózkodás után hazatértem, hogy Londonban feltankolt ruháimban végigbulizzam az új tanévet. Menet közben azért friss angolommal letettem egy gyors nyelvvizsgát.
Hazaérvén a szerelem is kopogtatott. Nem a legjobb kapcsolatba csöppentem, ezt jól mutatják féléves és éves jegyeim. Azóta is neheztelek G-re, aki miatt közgáz szigorlatom mellé kettes került az indexembe.
A következő évben minden szempontból összekaptam magam, javultak az eredmények, vége lett a „szerelemnek” és rájöttem, borzasztóan unatkozom az egyetemen. Így hát negyedévem felénél, bár nappali tagozatra jártam, 8 órás HR-es munkát vállaltam egy amerikai cégnél.
Húúúú, ami ez után jött, ahhoz már az indexem is kevés. 2008 és 2009-es szemeszterem egyetlen tantárgya a TESTNEVELÉS lett. Itt muszáj kitérőt tennem, hogy elmeséljem az egyetem 4 féléves testnevelését hányféle sportból szedtem össze: gyógytorna, úszás, tae-bo, foci, konditerem, kosárlabda, kardio fitness. Ennek ellenére „őszintén hiszem”, hogy a testnevelés órák nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember kiváló szociológus, geográfus, matematikus vagy jogász legyen, szóval értem én, hogy 4 félév testnevelés nélkül miért nem kaphat az ember diplomát.
A 2009-2010-es szemeszterben Budapestre költöztem - munka miatt -, de úgy gondoltam, mit nekem 250 km, idén bevégzem az egyetemet. Mivel azonban továbbra is nappali tagozatos hallgató voltam, még hiányzó 9 kollokviummal és 4 gyakorlati jeggyel, plusz egy el nem kezdett diplomamunkával, ez bizony kihívásokkal teli záróév lett.
Nade! Mire valók a szülők, ha nem arra, hogy elrendezzék a gyerek ügyes-bajos dolgait az egyetemen? Elképesztően taktikusnak kellett lennem, hogy melyik tanárhoz melyik szülőmet küldjem.
Az első probléma az volt, hogy a Tanulmányi Osztályos hölgyekkel – és akkor most borzasztó finom voltam – kellett elsimítani, hogy én bizony nem nagyon fogok órára járni. Kiégett, megkeseredett, soha egyetlenegy pozitív szót nem halló, undok nők, egyértelmű volt, hogy apát kell küldenem.
Felkészítettem arra, mi vár rá a TO-n, hogy mit ne mondjon ki soha, és mik lehetnek a gyenge pontok. Apa pedig, ahogy szokott, brillírozott. Eltrécselt a TO-s nénikkel, vitt nekik földről szakított virágot, megdicsérte azt, ami dicséretre nem volt érdemes, és nemsokára jött mobilon az üzenet: TO-s nénik lekenyerezve. Feladat teljesítve. Kovács Apuka.
De ott volt még a szociológia-elmélet sorsfordító vizsgám, amire a távolság és idő szűke miatt nem nagyon tudtam elmenni, ezért beadandó dolgozatot írtam. Idősödő, szórakozott férfi, felemás zokniban, aki egy szép nőtől rögtön zavarba jön, nem volt kérdés, hogy ebben a helyzetben Anyáé lesz a főszerep. Anyát is felkészítettem, miben menjen, elmondtam neki, hogy a tanár nem fog emlékezni arra, hogy hogyan vizsgáztam, de ezt természetesen a gyerek anyjának majd nem meri bevallani, ezért meg fogja kérdezni, hányast kaptam. Viszont anyának elfelejtettem megemlíteni, hogy 4-esre sikerült ez az írásbelim.
Így amikor a tanár megkérdezte: Hányast is adtam Katának? - Anya teljesen ártatlanul mondta az 5-öst. Így az a jegyem is bekerült az indexbe.
Édesapám szájából a 33,5 évem alatt egyetlenegyszer hangzott el ez a mondat: Gyermekem, én ma szégyelltem, hogy az apád vagyok.
Ezt a kemény mondatot azután sikerült begyűjtenem, miután megkértem, hogy 12 db 5 éve lejárt határidejű könyvet a megbocsátás napján vigyen már vissza az egyetemi könyvtárba, ugyanis, ha könyvtári tartozásom van, nem kaphatok diplomát. Éljen a megbocsátás napja: 97 000 Ft-tól mentett meg, de igaz, ami igaz, nem lettem volna apa helyében, mikor átadja a könyveket, szóval a kritikája jogos volt, elismerem.
Mikor már minden jegyet megszereztem, diplomamunkám megírásába kezdtem, az első sorom ez lett:
Itt ülök, a habokkal teli fürdőkádban, a víz lassan kihűl és én még mindig nem tudom, milyen témája legyen tudományos értekezésemnek...
Mázlim, hogy olyan témavezetőt találtam, aki hisz a tudomány és a szórakoztató írás ritka halmazában és engedélyezte a fentieket.
Szakdolgozatom hivatalos címe végül habmentesen így jelenik meg a fekete kis könyvecskében:
Szervezetelméletek, kultúrák gyakorlati alkalmazása egy Magyarországon működő amerikai vállalatnál.
Nem az vitt el sok időt, hogy megírjam, hanem az, hogy anya helyesírásilag átnézze. Apa pedig beköttette 4 példányban, biztos, ami biztos.
Majd jött az államvizsga. Nem stresszeltem túl, 2 napot készültem rá, és bíztam abban, hogy Anyának igaza van, tényleg remek a rövidtávú memóriám. Azért pusztán csak a megnyugtatásom végett, a babonás mondatunkkal kívánt nekem sok szerencsét. Minden vizsgám, vagy nagyobb megmérettetés előtt így indít utamra:
- Kiskatám, szard le!
És úgy tűnik, ez a mondat feloldja bennem a szorongásokat, mert az egyetemen töltött 7 évem alatt az indexem szerint egyetlenegyszer kaptam 1-est, de arra magam is jól emlékszem, mert a csoport 95 %-a megbukott, ráadásul, mivel bombariadó volt, végül a sarki kocsmában vizsgáztunk.
Szóval összegezve az utolsó évemet, jó nagy szerep jutott benne a szüleimnek. Mikor pénteken átvettem a diplomám, eszembe jutott, az emelvényen oklevéllel a kezemben meg kéne állnom, és ahogy az Oscaron szokás, így kéne kezdenem ünnepi beszédem:
Köszönöm a Szüleimnek, akik mindig támogattak és biztattak. Nélkületek most nem állnék itt.
Valóban nem! Pénteken megpróbáltam összeszámolni, körülbelül 364 vasárnapi ebéd zajlott úgy le, hogy vagy a nyitó vagy a záró, vagy a leves-levezető, vagy a rántott húst felkonferáló mondat ez volt:
Kiskatám, mikor csinálod meg végre a nyelvvizsgát és lesz diplomád?
2016. január 1-jére besokalltam, és megfogadtam, 2016-ban megszerzem azt a K..VA végig nagybetűs 2. nyelvvizsgát. Elkezdtem hát németet tanulni. Anya nyáron - miközben ő a kertben teregetett, én meg a teraszon német szavakat tanultam - megjegyezte:
Kiskatám, ha középiskolában annyit láttalak volna tanulni, mint most németet, agysebész is lehettél volna.
De nem az lettem, hanem a 2016 novemberében megszerzett német nyelvvizsgámmal, 10 év csúszás után, 2017. február 3-án Okleveles Szociológussá váltam.
Ennek örömére egész napos fiestát hirdettem szűk barátaim körében. Imádom őket, mert még szabit is kértek, és lepasszolták a gyerekeket, csak azért, hogy kockás ingben egész nap velem legyenek. Megkezdtük ugyan reggel az iszogatást, de hát 10 év azért csak nyomot hagy az emberen, nem úgy mennek már a felesek, mint anno az egyetemi érában, de azért nem panaszkodhattunk most sem, mert az egyetemi Coopnál ránk szóltak: Hölgyeim, közterületen nem lehet alkoholt fogyasztani. Otthon melegítettünk, nem csak felesekkel, hanem jó kis beszélgetéssel, zsugázni már nem jutott időnk, helyette az ajándékomé lett a főszerep.
Kaptam erre az alkalomra írt verset:
Katának Diploma mellé
Hét évvel éppen kétezer után
Kilépett egy lány
A mázsás, kétszárnyú
Ajtók szürke résén,
Három pontot hagyva maga után...
A szilaj élet bársony tenyerére kapta,
És a lány szállt, hasította az eget,
Húszas éveinek
Minden szenvedélyével.
Tanult, szeretett, dolgozott,
Változott, költözött,
Szenvedett, szeretett,
Tanult, érett, megélt,
Nevetett, írt,
Szeretett, költözött,
Hazajött.
Itt van,
Itt áll,
három pontja
Hívta vissza.
Az egyiket ma
Fátyolként ragyogó
Talárban
Morzsolja szét.
Nap! Ma bukj alá lassabban!
Hagyj időt Neki -
Megélni a befejezés
Mámorát!
Koccintsunk!
Megkaptam a Nők Lapja 2007 decemberi számát, hogy sose felejtsem el, mi történt abban az évben, mikor elvileg diplomáznom kellett. Ez azonban nem csak egy Nők Lapja, ennek a szerkesztésében oroszlánrészt vállalt az én hat Legem, címlapjára pedig én kerültem.
Szelfibotom mostmár állandóan a táskám része, és a harmadik ajándékom segít az idei csóktervem beteljesítésében.
Az ünnepségen pedig tényleg hangosan sikítoztak, még dudát is hoztak, végigvárták velem a főpróbát, és fogták a mellékhelyiségben a talárt.
Én pedig olyan boldog voltam, és szívem mélyén nagyon örültem neki, hogy 10 évvel később vettem át az Oklevelem. Nekem ez így sokkal többet jelentett, mert az elmúlt 10 évben volt olyan, nem is egyszer, hogy feladni készültem; én magam nem mertem hinni benne, hogy egyszer valóban ott állok diplomával a kezemben, oldalamon a szüleimmel, mögöttem pedig a legjobb barátnőimmel.
Egyedül a bátyám, a sógornőm és az unokahúgom hiányzott a napról, akik sajnos otthon, betegen szurkoltak és izgultak azért, hogy ne essek el útban az emelvényre.
Ami pedig ezután jön, Apa és Szilárd legnagyobb örömére, megbontjuk a 25 évvel ezelőtt kapott több éves, 5 literes Chivas Regal Whiskeyt, amit apa arra az alkalomra tett félre, hogy iszunk belőle, ha már mindkét sarja diplomát szerzett!
Írás éve: 2017
Comments