Egy lakás lelkéről

Sokat gondolkodtam, mi lehetne újabb szösszenetem témája és eszembe jutott, hogy még nem említettem nektek szerény otthonom hétköznapjait.

„Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell” énekli Zorán, és így igaz, ahhoz, hogy értsétek új otthonom varázsát, tudnotok kell az előzményeket, így javaslom, barangoljunk vissza az időben közel 1 évet.

Albérletemről már az elején tudtam, hogy csakis átmeneti állapot lehet és némi logisztikával, illetve szülői segítséggel saját birodalom után nézhetek.

Tisztán emlékszem azokra a zord, magányos téli estékre, amikor jobb elfoglaltság híján lakásból ki-lakásba be, jártam Budapest utcáit álmaim otthonát keresve.

Kis lyuk, dohos szag, televizelt lépcsőház, veszélyes környék, omladozó falak, égbemeszelő árak, és megannyi elkeserítő tapasztalat után, 2010 áprilisában kopogtatott az ajtómon egy lehetőség.

A XI. kerület egy pazar részén, a Sas-hegy lábánál szembejött velem a vágyam. Már az utcán - az ingatlanosra várva - pozitív jeleket észleltem, hisz csodálatos hársfaillat és egy ezeréves barátom rég várt telefonhívása fogadott. A lépcsőház egy csodaszép nagy fa szomszédságában állt, ami fehér virágokkal köszöntött érkezésemkor. Belül tisztaság, és az a hamisítatlan lépcsőház illat, ami a Lehel utcai gyerekkoromat idézte. A 4. emeletre kapaszkodtunk fel és bevallom férfiasan, a második emeleten, Szűcs úr ajtaja előtt elbizonytalanodtam: valóban Mount Everestet akarok mászni minden este? Ám ekkor, a 4. emelet lécsőfordulójában megpillantottam ŐT. Fekete haj, lágy mosoly, enyhén feltűrt fehér ingujj, lazán félrehúzott nyakkendő, ott állt velem szemben a pozitív jelek koronázatlan királya, a tulaj.

“Jó estét, fáradjon beljebb!” - szólt az érdes férfi hang, én pedig már lelki szemeim előtt láttam a közös borozgatós estéinket, amikor is kisétált a szobából a tündérien bájos felesége. A legtöbb esetben mérhetetlen nagy dühöt éreztem volna, de ezt a két embert egymás mellett látva, az az érzésem támadt, micsoda kisugárzása lehet ennek a lakásnak, ha ilyen boldog szerelmespár lakik benne.

Így aztán beljebb merészkedtem és akkor elém tárult A!!! lakás.

A lakáskereséssel töltött hónapjaimban végig erre az érzésre vágytam. Amikor belépsz az ajtón és azt érzed: Igen, ez az én otthonom.

Így aztán nem sokat teketóriázva, egy gyors szülői vélemény és egy villám szerződés után az 50 négyzetméter "újélet" az enyém lett.

A lakás felújított, átalakított, tökéletes állapotát mutatta felém, így aztán egy festésen kívül mást nem is csináltam.

Mivel egy-két doboz könyvön, tárgyon és ruhán kívül mindent magam mögött hagytam, 2010. június 1-jén pucér seggel és egy kölcsönkért szivaccsal költöztem be új otthonomba. Onnan tudtam, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam, hogy esténként félig festett falakkal, nulla bútorral, dobozokkal körülvéve egy szem magam, síri csendben azt éreztem: Jó itthon lenni.

Új birodalmam a lélekgyógyítás egy új módszerét is megtanította velem.

Pszichológusok sok éves teóriáit, önismereti tréningek izzadságszagú tanításait egy tollvonással felülírja a lakberendezésnek hívott terápia.

Minden egyes új bútordarab, kiegészítő, kárpit és tárgy, mint egy kirakó, összerakták megtépázott szívem darabjait.

Első bútordarabom, amihez az egész nappalit terveztem és igazítottam, egy meseszép, extravagáns csodafotel volt. Ez az ülőalkalmatosság megtanított az állhatatosságra, mert több mint 3 hónapon keresztül minden héten bementem az Ikeába, hogy megszerezzem a csíkos huzatot, amit kinéztem, végül a 3. hónapban az Ikeás hölgy megunva a heti látogatásaimat, féláron nekem adta a kiállított huzatdarabot.

A kanapém hófehér huzata megtanított az óvatosságra.

A dohányzóasztalom az egyszerű szépségre hívja fel a figyelmem.

A gondosan kiválogatott fényképeim a falon a múlt tiszteletére szólítottak fel, az üres falfelületek pedig a jövő befogadására.

A hálószobám bútorai a kreativitás és a meghittség csodálatos összhangja.

Szóval igazi életmentor ez a pár négyzetméter és ahogy egyre több mindennel gazdagodik otthonom, úgy találom meg én is napról-napra, bútorról-bútorra a harmóniát.

Írás éve: 2010