Ha van olyan, hogy legpocsékabb nap, akkor azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, tegnap túléltem egy ilyet. Azontúl, hogy elaludtam, teljes káosszal telt a reggeli készülődésem. 7:45-kor (amikor indulnom kéne) még pizsamában, zsíros hajjal rohangáltam a tűzhely (ahol az aznapi ebédem épp leégett), illetve a hálószobám között (ahol a létező összes gyűrött ruhám ki volt hajítva a franciaágyra és kétségbeesetten kerestem a ruhadarabot, ami ápol és eltakar), már éreztem, nem ezen a napon fogom megváltani a világot. 8:15-kor végre rászántam magam, hogy sms-t írjak a főnökömnek:
tűröröm rürüőm Kedves Vezér. Kovács Kata előreláthatólag 30 percet késik.
A késésért szíves elnézésüket kérjük.
8:20-kor beálltam a zuhany alá és átadtam magam a frissítő víznek. Mikor azt írom, frissítő, a szó legszorosabb értelmében kell érteni, hisz patakhőmérsékletű jeges víz csapódott alvásban megfáradt testrészeimre. Így aztán 8:25-kor kiszálltam a kádból, meztelenül, vizesen, átfagyva, és kazán útmutatóval a kezemben vártam az isteni szikrát, hogy rájöjjek, hogy lehet forró vizet csiholni. Azt kell mondjam, mióta egyedül élek, műszaki szaki lettem. A „Bekapcsol” gomb sok nehézségen átsegített már, mint most is. Így aztán egy kis technikai szünet után jöhetett a hajmosás, szárítás, felöltözés, pakolás, elindulás.
Úgy éreztem, teljes harmóniában hagyom el a házat, annak ellenére, hogy háborús állapotok uralkodtak a lakás minden pontján. Eszembe is jutott drága édesanyám tanácsa:
Mindig olyan rendben hagyd el a lakást, hogy ha váratlan vendég jön, se szégyelld.
De tudtam, ide nem jön váratlan vendég.
A munkaidőben történt eseményekkel nem untatlak Titeket, legyen elég annyi, nem váltottam meg a világot.
18:00 - 22:00 között, mintha megszánt volna a sors, és kellemes baráti locsi-fecsit engedélyeztek nekem a fentiek. De meglett ám a böjtje ennek…
Hazaérve, hosszas parkolási akadályt legyűrve elindultam a lépcsőházam felé, az óra ekkor 22:15-öt ütött. Felnézve az ablakomra láttam, hogy minden szobában ég a villany.
Itt kezdődött az „Ideglelés Kata gyomrában” filmvetítés. Ekkor még azzal biztattam magam, hogy biztos reggel úgy felejtettem. Egy baj volt csak. Hogy nemrég láttam a bemutatóját az „Ideglelés Csernobilban” filmnek, amiben a lány felnéz egy elhagyatott házra, ahol 1986 óta senki nem lakik, és akkor PUFF, egy alak megjelenik az ablakban. Én pedig meg mertem esküdni, hogy ezt az alakot láttam a saját ablakomban is. De nagy levegő, józanész, egy lépcsőfok, kettő és itt a harmadik emelet. A harmadik emelet úgy van kialakítva, hogy látom a 4. emeletet az ablakban. És hát dobpergés, félelmetes zene… tárva-nyitva a rács, a lakásomnál… Úgy szaladtam a kocsimig, mintha a baltás gyilkos kergetne. Gyors számvetést csináltam. Szülők Debrecenben – nem hiszem, hogy ezért fel kéne őket ugrasztanom, a bátyám szabin Pécsett, pesti barátnőm – épp útban Érd felé. Márpedig egyedül én oda vissza nem megyek. Isten látja lelkem, tombolt bennem a lelkiismeret, de mit tehettem volna?
Tárcsáztam.
Ricsi, a kollégám (aki elkövette 1,5 évvel ezelőtt azt a hibát, hogy a szemközti házba költözött) álmosan megszólalt.
- Igeeeen?
- Helló, már aludtál?
- Hát azt hiszem.
- Figyu! Irtó nagy bajban vagyok. A lakásomban ég a villany, a rács nyitva, azt hiszem, baltás gyilkos rabló van fent, megtennéd, hogy feljössz velem?
- ÖÖÖ, Ja. Felöltözöm.
Ekkor már tényleg, tényleg marcangolta lelkem az önzőségem. De én még hiszek a hős férfi fogalmában. Aki 3 percen belül előttem termett. Míg másztuk az emeleteket, elfogott a pánik, de most egy másik félelem lett úrrá rajtam, hogy totálisan hülyét csinálok magamból. Ez a szegény fiú simán hiheti azt, hogy a kiéhezett szingli nő így próbál pasit az ágyába cserkészni. Egy vigaszom volt, hogy ez az akció azért kicsi kreatívabb, mint a bélyeggyűjtemény. Megérkeztünk, 4. emelet. Bementünk a nyitott ajtón. Benéztünk minden szekrénybe és lyukba és közösen megállapítottuk, hogy nem járt idegen az otthonomban. Ricsi szegény visszament a saját őrizetlenül hagyott otthonába, én pedig leültem a nappalim padlójára, és végig néztem a lakáson: a szoba közepén a szennyes, mögötte a ruhaszárító rádobálva ruhákkal, bugyihegyek a kanapén, a mosatlan a lakás összes pontján. A gyűrött ruhák, mint az igénytelen turikban szétdobálva. És ott akkor megfogadtam:
Mindig megfogadom Édesanyám tanácsát, mert bármikor betoppanhat egy hős váratlan vendég!
Írás éve: 2012
Comments