Hivatásaim

Akik jól ismernek, tudják, hogy évente legalább négyszer találom ki, hogy tulajdonképpen mivel is szeretnék foglalkozni hátralévő életemben. Ebben a legszórakoztatóbb a környezetemnek, hogy mindig teljes meggyőződéssel állítom: EZ az én igazi hivatásom. Az elmúlt pár esztendőben szentül hittem, hogy a sorsom az, hogy Oscar-díjas színésznő legyek, tv-bemondó, újságíró, PR vezető, talk-show

vezető, fodrász, kozmetikus, sztárséf, ápolónő valamelyik dél-afrikai országban, masszőr, sőt, néha megfordult a fejemben, hogy fociedző leszek. Vannak azonban olyan makacs mesterségek, melyek töretlenül tartják magukat a TOP 3-ban.

1. Pulitzer/Nobel-díjas író

2. Expat-feleség (jó, tudom, ez nem egy szakma, de elég vonzó élet) - nem multisoknak lefordítom: olyan feleség, aki nagy ember férjét kíséri különböző országokba, és míg férje újabb és újabb karrierlépcsőket mászik, addig a háttérország önmegvalósít.

3. Én leszek Magyarország első női miniszterelnöke.

Az első kettő nem hiszem, hogy magyarázatra szorul, de szánok egy kis időt arra, hogy több információt adjak a harmadik, teljesen reális, már-már földhözragadt célkitűzésemhez.Kezdeném azzal, hogy bevallom: Imádom a politikát, ezt a kijelentésemet azonban kell, hogy kövesse a beismerésem, én magam nem vagyok jó politikus. Túl őszinte vagyok, a véleményemet -  bár 2017 nem a megmondó Kata éve - nem nagyon rejtem véka alá, egyből rám van írva, ha valami nem tetszik, vagy nem értek egyet vele. Ráadásul nem vagyok képes arra, hogy átgázoljak másokon saját érdekeim miatt. A fentiek tükrében marad a csodálatom a politikusok iránt. Mert bizony csodálom őket, hogy hatni tudnak emberekre, hogy bátrak, hogy támadások kereszttüzében küzdenek valamiért, ami nekik fontos, ami jó ügyet szolgál. Legalábbis szeretném azt hinni, hogy nem a hatalomért küzdenek, hanem az csak egy eszköz nekik arra, hogy valami jót véghez vigyenek, ami mások előrejutását és

boldogulását is elősegíti.

Hogyan írjak úgy politikáról, hogy ne féljek attól, hogy tojással dobálnak meg ezután az írásom után? Ha már fent őszinteséget írtam, vállalom, hogy kendőzetlenül elmesélem az utat, aminek a vége a mesterhármasom 3. pontja lett.

Történelem szakos tanuló voltam a középiskolában. Ráadásul éppen érettségi előtt álltam, mikor betöltöttem 18. életévem, és abban az évben szavazhattam először. Történelemtanárunk nagyon komolyan vette, hogy olyan generációt neveljen, aki körültekintően körbejárja a kérdést, információkat gyűjt, vitázik, érvel és végül dönt. Így elindított egy programot: azoknak a diákoknak az osztályomból, akik történelemből felvételiztek (8-an voltunk), a választások előtt hetekkel random módon fel kellett készülni egy-egy párt programjából, amit elő kellett adni a többieknek az órán. Majd ezt követően vitafórumokat tartottunk, ehhez viszont meg kellett néznünk a tv-ben a politikai vitaműsorokat, hogy elsajátítsuk a technikákat és még szélesebb rálátásunk legyen egy-egy témára. A mai napig emlékszem arra a tv-műsorra, ami végleg elindította bennem a politika iránti rajongásomat. Ekkor 2002-t írtunk, és én órákat töltöttem azzal, hogy

parlamenti tudósítást nézzek, vagy politikai műsorokat hallgassak.

Ráadásul otthonról is kaptam támogatást, mert szüleim liberális nevelési elvei természetesen itt is érvényesültek, és soha semmilyen irányba nem tereltek, így véleményemet, nézőpontomat, meggyőződésemet magam állíthattam fel.

A középiskolában elért politikai mámor addig fajult, hogy megváltoztatva korábbi döntésemet, első helyre majdnem a politológiát írtam be. Végül a leadási határidő utolsó órájában mégiscsak a társadalomismeret felé dőlt a mérleg és szociológusként végeztem, nem hagyva teljesen cserben a politikát sem.

Az egyetem utolsó éveiben, és a munka világában töltött első 7 évemben aztán történt egy fordulat és kiábrándultam, még híradót se néztem. Azt sem tudtam megmondani, milyen funkciók vannak a politikai életben. Majd 2014-ben, mikor hazaköltöztem újfent a szülői házba, rákaptam újra a Híradóra, nem is egyre, hanem az összesre, minden csatornán megnézem, hogy szűrni tudjam a lényeget. A

magyar politikát most szándékosan nem érintem, hogy ne sértsek meg embereket és ne szerezzek ellenségeket, ez persze nem jelenti azt, hogy nincs egy nagyon erős véleményem, de ami azt illeti, Amerika most sokkal jobban lekötötte a figyelmemet. A Fehér Ház Facebook oldalát már jó ideje követem. Nyelvtanulás címszó alatt este az ágyban visszanézem az elnökök vitáit, vagy a leköszönő beszédeket, és azon töprengek: expat-feleség vágy ide vagy oda, Trumpné akkor se

lennék.

Nem tagadom viszont, hogy magyar politikai babérokról gondolatban még mindig álmodozom és bizonyos azonnali törvénymódosítások is élnek fejemben. Most csak párat említek meg abból, amit majd beiktatási beszédemben teljes egészében felfedek Nektek:

1. Sebességhatár városokban 60 km/h legyen.

2. Ha egy munkaszüneti nap hétvégére esik, akkor azt előtte pénteken vagy azt követő hétfőn ünnepeljük meg.

3. Felülvizsgálnám a nemzeti ünnepeinket, hogy végre győztes csatát is ünnepeljünk köztük, ne csak elbukott harcokat.

4. A Munka Törvénykönyvét, úgy, ahogy van, kihajítanám a francba.

5. Bevezetném a teljesítményértékelést, KPI-kat, utilization report-okat

(kihasználtsági adatok) a minisztériumokban.

6. A legprofibb szoftverfejlesztőket állítanám rá a TB, a Rendőrség, a NAV és a Nyugdíjbiztosító rendszereire, hogy ne merevlemezen kérjenek be adatokat.

7. Minden jogosítványt 10 évente újratesztelnék, és a megszerzését

vezetéstechnika-tréninghez kötném.

8. Az orvosok és tanárok keresnének a legjobban, de állandón monitoroznám a teljesítményüket, a diákok, betegek, szakmabeliek által.

9. Minden héten leülnék az ellenzékkel, hogy meghallgassam a gondolataikat, és tényleg szebb jövőt építhessünk.

10. Churchill után szabadon, negyedévente rádió, Facebook, Twitter, Instagram, tv- beszédeket tartanék arról, hogy hol állunk most.

11. Minden politikust, aki tévében nyilatkozik, elküldenék logopédus anyukámhoz - beszédtechnikára.

12. Bevezetném azt, amit a legjobbnak tartok az amerikai választási rendszerben: maximum 2*4 évre választhatnánk ugyanazt az elnököt.

Mit írhatnék ezek után zárszónak: SZAVAZZ RÁM!