Hívások

Idestova 12 éve vagyok része ennek a világnak. Szidni csak ritkán szoktam, én inkább azok közé sorolom magam, aki pontosan tudja, mennyi mindent köszönhet a „multiknak”. A szocializálódásom is hamarabb elkezdődött, mint munkábaállásom, hisz míg családunk egyik fele közalkalmazottként kereste a kenyerét 40 éven át, a másik fele a multiban, abból is a rosszabbik fajtában, a kereskedelemben vert gyökeret, úgyhogy azt hiszem, viszonylag objektíven meg tudom ítélni előnyét, hátrányát mindkettőnek.

Amiért most belekezdtem ebbe a kicsit hosszúra nyúlt felvezetőbe, annak oka a multinacionális cégek specialitása, a magyarul szinte lefordíthatatlan “All Hands Call”. Gyors fogalom-magyarázat annak, akinek ez nem mond semmit: ezek olyan országokon átívelő, időzónáktól függetlenül egy időben, felsővezetők által (akiket mi földi halandók csak ritkán vagy soha nem látunk) megtartott hívások, ahova a cég vagy adott üzleti egység minden munkavállalója meghívást kap, hogy hallhassa...a mit is? Üzleti eredményeket? Jövő évi célokat? Tényeket és okokat? Ó, nem! Ezek a hívások hosszan, végtelenül hosszan taglalják az egyébként mindenki számára triviális dolgokat.

Ma reggel 6-kor, mikor még félálomban megnéztem a naptáramat, aggódva konstatáltam, hogy egyetlenegy perc szünetem sem lesz aznap. Reggel 9-től délután 6 óráig megállás nélkül hívásokban ülök. Lesz köztük 30 perces, 60 perces, 90 perces és ki tudja még, hány perces, mert mi az, amit nagyon hamar meg lehet tanulni ezekről a hívásokról:

1. Sosem kezdődik el időben.

2. Felesleges csit-csettel indul az időről, az ünnepekről, a vakációról.

3. Szinte sosem fejeződik be időben és csak nagyon ritka kivételes esetekben sikerül eredményesen és véglegesen lezárni az adott témát.

4. Mindig követi egy összefoglaló e-mail, ami miatt úgy tűnhet, de csak tűnhet, hogy a hívás felesleges időpocsékolás volt. Elég lenne az e-mail, de gyakorlott multis lelkek már tudják, hogy az egyórás hívás és az ott megbeszéltek hívás nélkül több tucat levelet és félreértést eredményeznének, aminek a vége egy minimum egyórás telefonos megbeszélés.

Vissza a naptáramhoz! Reggel 9-től azzal a bizonyos “All Hands Call”-lal kezdődött a nap, ezt követte 10-től egy project megbeszélés az angol vezetőmmel és a holland kolléganőmmel. 11-től az indiai kollégákkal cseréltünk tudást, ez mellesleg megérne egy külön szösszenetet.

12-től ebédidőben (mikor máskor) csapatmegbeszélés volt az európai kollégákkal. 13:30-től GDPR (bocsánat a káromkodásért). 14:00-15:00-ig egy kollégám kért „láthatást” egy szakmai elakadásában. 15:00-től Svájccal volt egy megbeszélésem egészen 16:00 óráig, amikor is kezdetét vette egy újabb “All Hands Call” (ezért jó, ha az ember több üzleti egységhez is tartozik, duplázhat a gyönyörből) és 17 órától a heti megbeszélésem a német kolléganőmmel.

Még mindig pizsamában az ágyban feküdtem szerencsére, mert már abban elfáradtam, hogy végigböngésztem a napi teendőimet.

8:30-ra üzemképes laptop, turbó netkapcsolat és 30 perc állt rendelkezésemre, hogy elolvassam a beérkezett e-mail rengetegemet, felmérjem, mit, mikor, hogyan kell megválaszolni és jöhetett is az “All Hands Call”.

Szárnyaló informatika, okos megoldások, világot átívelő technikai furfangok, hol vagytok, mikor ezek a hívások zajlanak?

60 percből körülbelül 15-20 perc ment el arra, hogy az alábbiak megtörténjenek:

- mindenki betárcsázzon, attól függően mit preferál, telefon, webjoin, stb.

- mindenkiben tudatosuljon, hogy tegye magát némára és csak akkor legyen aktív a vonal, mikor Ő beszél, mert a klaviatúra püfölése, a mellette ülő kolléga nevetése, és a megfázás nemzetközi tünetei miatt nem lehet hallani a beszélőt.

Mire a fentiek megvalósultak, megérkezett a technika ördöge, az egyetlen szereplő ezeken a megbeszéléseken, aki soha nem késik, mindig jókor, jó helyen van és aktív is, így elmegy a kép, lefagy a prezentáció, vagy elmegy a hang. Csak a prezentáló hangja megy el, viszont annak a kollégának, aki nem tette magát némára, tökéletesen hallatszik az egyenletes szuszogása, aminek köszönhetően hamar zen állapotba kerül a hallgatóság.

Mire végre minden a helyére kerül, elindulhat az értekezés a nagy semmiről.

Én minden munkahelyemet nagyon szerettem, a mostanit is nagyon szívlelem. Szerintem kevés nálam lojálisabb ember van, még ha hangot is adok annak, ha valami nem tetszik, szívem lelkem azé a cégé, ahol dolgozom. DE! Nem volt még részem olyan “All Hands Call”-ban az elmúlt 12 évben, ahol elhangozna érdemi információ, ami miatt érdemes végigülni és -hallgatni ezeket az össznépi megbeszéléseket. Ettől függetlenül, mindig adok egy újabb esélyt és mindig betárcsázok, mert ha mást nem is, azt könnyedén el lehet sajátítani, hogyan válaszolj úgy egy kérdésre, hogy ne mondj semmi konkrétat, és mégis mondj valamit. A kérdések feltételéig azonban még van egy kis idő, meghívott vendégek, grafikonok, elképesztően tetszetős prezentációk körforgásában én a következővel szoktam szórakoztatni magam (nyugalom, nő vagyok, aki képes több helyre is koncentrálni): Megnézem a hívásban lévő kollégák névsorát, és ha ismeretlen névbe ütközöm, gyorsan lecsekkolom az erre hivatott céges felületen. Mikor ismerős név tűnik fel, eltöprengek, vajon Ő mit csinál a hívás alatt? Mikor épp olyan kedvem van, rá is írok a kollégára, külön chaten:

“Hello XY, bocsi, hogy megzavarlak, látom Te is benne vagy a hívásban. Segítenél légyszi, nem hallottam jól, mit mondott a…?”

90%-ban olyan választ kapok, ami megerősíti azt a hipotézisemet, hogy az “All Hands Call”-ok egyetlen kézzelfogható célja, hogy utolérd magad az e-mailek olvasásában, riportok készítésében. Egy viszonylag nyugodt óra, amikor haladni tudsz a munkáddal. Illetve, ha olyan napod van, mint amilyen nekem volt ma, akkor az “All Hands Call” ad lehetőséget arra, hogy feltűnés nélkül kiszaladj a mosdóba (nem maradsz le semmiről), megedd az ebéded vagy a vacsorád.

Callok Callja, All Hands, Te vagy a kedvencem.

Írás éve: 2018