Lépcsőházi miliő

Az Újkertben nőttem fel. Az Újkert Debrecen kicsit jobb kiadású nyolc kere, Eger Csebokszárija, Miskolc Avasa, egy szóval egy igazi lepukkant lakótelep. Mégis volt valami megfoghatatlan bája. Újkertisnek lenni egy életérzés volt. Mi ráadásul nem csak, hogy Újkertisek voltunk, de a 14 emeletes ház 13. emeletén laktunk. Így aztán válogatás nélkül szívhattam magamba a társadalmi szocializációhoz szükséges elemeket, mint pl. szalonnasütés a 12. emeleti erkélyen, bútortologatás az esti mese helyett, mutogatós bácsi a ház melletti Marcipán kocsmában és persze a hamisítatlan lépcsőházi liftpletyka.

Szüleim és barátaik vad dorbézolásai persze remek táptalajt adtak ezeknek a híreszteléseknek.

A „Pálinkás jó reggelt!” fogalom ekkor ivódott be az életembe, hisz édesapám és a jó öreg G. minden reggel ezzel az idegnyugtató köszöntéssel indította a napot.

Egy szó, mint száz, komoly szomorúság fogott el, amikor 11 éves koromban kertes házba költöztünk.

Új otthonunk környékén nemhogy szomszéd, még aszfalt sem volt a kezdetekben. Az első pár hétben szinte nyomasztó volt a csend és fura volt, hogy a szomszédok veszekedésének alapzaja nélkül nézhettük végig a Dallast.

Azóta az elmúlt 17 év kertes házi lét feledtette velem a bérház szépségeit és egészen 2010 júniusáig már csak foszlányokban élt bennem a panel varázsa. 2010 júniusában azonban újra megérintett a lépcsőházi miliő. A 4. emeletre fészkeltem be magam egy 1983-as építésű téglaházban. Itt 17 év után újra kellett tanulnom a társadalmi szokásokat.

Azt hiszem, liberális szüleim sem ellenőrizték hazajövetelem pontos idejét oly buzgón, mint a földszinten lakó idős úr, aki valahányszor meghallja a cipőm kopogását, résnyire nyitja az ajtót és várja a már jól ismert mondatot:

„Jó reggelt!/Jó napot!/Jó estét! Csak én vagyok az a 4. emeletről.”

Hála Istennek, a 2. emeleti Tóthnénak köszönhetően már szinte kotta nélkül el tudnám zongorázni Chopin műveit.

A 2. emelet egyébként is elég rázós, már nem azért, hogy árulkodjak.

Tóthékkal szemben lakik az alkoholista pár, mert, mint tudjuk, egy lépcsőház nem lépcsőház alkoholista pár nélkül. Ők amúgy elég szenvedélyes életet élnek. Múltkor például egy éjszakai mulatozásból ballagtam fel a lépcsőn hajnali 3 körül, amikor az asszony óriási dörömbölés mellett kiabálta:

„Nyisd ki az ajtót te mocskos állat, vagy kihívom a rendőrséget!”

Én persze tudtam, hogy ez a férj bosszúja, mert 2 nappal ezelőtt az asszony zárta ki, míg ő gyanútlanul levitte a szemetet.

A mellette lakó sajnos nem tud főzni, vagy legalábbis nem figyel arra a szóbeszédre, hogy az égett étel rákot okozhat. Ha füst és odakozmált szag terjeng a házban, már senki nem aggódik, csak legyintünk:

Á, csak Margó néni főz.

Nem is tudom, hogy tudja mindezt elviselni a 3. emeleti pár hónapos kisbaba. Ilyenkor hisz az ember a család erejében. A kislány szülei ugyanis igazi jólélek egyetemi segédtanárok, tarisznyával és biciklivel. Kell is ez a kiegyensúlyozottság a 2. emeleti megpróbáltatások után.

Velük szemben Szűcsék tengetik a mindennapokat, akik tapasztalataim alapján a következőkkel nem rendelkeznek:

- francia kártya

- csillagcsavarhúzó

- szög

- jó hallás

De talán az összes közül a legkedvesebb házbélim a közvetlen szomszédom, István.

Még nem volt módunkban találkozni, bár szinte olyan, mintha együtt élnénk.

Én meghallgatom a reggeli 7 órás híreket a rádióján, telítődöm a kávéja illatával és segít abban is, hogy pontosan tudjam, este 8 óra van, zörög István kulcsa.

A kommunikáció egy rendhagyó módját fedeztük fel: Üzengetünk.

Én az ajtó előtt hagyott bejglivel jelzem, itt járt a télapó. Ő Mozart csokival megpakolt szatyorral és egy kedves levéllel köszönt újévet.

Íratlan szabályunk, hogy heti váltásban seperjük le a koszt a 3. emeletre.

Ez azonban még csak az a bérház, amiben lakom, de a velem szemben lévő társasházból is lehet csemegézni bőven.

Ott van mindjárt a sarkon élő meleg pár és a péntek esti romantikázásuk, vagy a szöszi szingli csaj és a szeretője, aki éjjel belopózik, hajnalban távozik.

Aztán ott a „lesz ez még így se” párom, Muskátliék. 4 méter hosszú teraszuk tele van muskátlival, amit minden esőzéskor bevisznek a lakásba és aztán újra ki. Ha egy nap háromszor esik, akkor a műveletet háromszor hajtják végre.

A legprovokatívabb szomszédom az olasz lepedőakrobata. Még nem laktam itt egy hónapja, mikor anyukám nálam vendégeskedett.

Az erkélyen csacsogtunk, mikor egyszer csak anya megszólalt:

„Te Kiskatám, mit csinálnak azok ott?”

Oda pillantottam, majd elvörösödtem, és egy gyors köhögés után:

„Anya, szerintem azok ott vadul szexelnek.”

A locsi-fecsink abba maradt és átszellemülten néztük a legújabb „huncut csatornámat”. A látottak után anyukám csak ennyit mondott:

„Ugye nem fizettél elő tv-re?”

De bizony, előfizettem. Úgyhogy minden lakó tudja:

Ha sorozat, akkor Dallas.

Ha futógép zaja, akkor Dr. House.

Ha szappanopera, akkor Hahó utca!