Nem vagyok egy felelőtlen ember.
Tény, hogy olykor-olykor elfelejtem befizetni a csekkjeimet.
A telefonomat is borzasztó slendriánul kezelem, és igaz, ami igaz, elő szokott fordulni, hogy egymásra szervezem a programjaimat, majd emiatt nagy slamasztikába kerülök.
Az is tény, hogy hajlamos vagyok a pókerben ’all in’-t mondani egy szégyenletesen nagy blöffre. Mégis azt mondom, ezek az apró szépséghibák az én fogalomtáramban még nem merítik ki a felelőtlen ember meghatározását. Az már sokkal inkább, amit legutóbb műveltem.
Hetek óta fájlaltam a talpam egy bizonyos ponton, így hát elhatároztam: Ne tovább, ide azonnal talpmasszázs kell! Internet, böngészés, több óra a kukában a kutatás miatt, míg végül rátaláltam a "reflexológia mesterére". Gyors telefonos egyeztetés és hosszas örömünnep, hogy vasárnap reggel nyolc órára, házhoz jön a megváltóm. Akit - hang alapján - egy tisztességben megöregedett úriembernek képzeltem el.
Vasárnap felöltöztem, és lélekben már hangolódtam az 1 órás kényeztető masszírozásra.
8:00-kor csengettek, ajtót nyitottam és azt gondoltam:
Kata, neked teljesen elment a maradék józan eszed!
Ilyen felelőtlen egy csitrit!
Az ajtóban a következő látvány fogadott: Közel két méter. Tar kopasz. A feje búbjától a kis-lábujjáig tetovált, 50 év körüli férfi.
Hezitáltam pár másodpercet, hogy most mi a francot tegyek.
Vágjam rá az ajtót?
Esetleg már most tárcsázzam a „Budapesti helyszínelőket”?
Vigyek ki egy széket és a lépcsőházban masszírozzon?
Végül félelemmel telve beengedtem, de óvatosságból nem zártam kulcsra az ajtót - ha menekülni kell, ezzel ne legyen gond.
Az úriember, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk csak Misinek, hellyel kínált a kanapémon, és felszólított a teljes ellazulásra. Ez egészen addig, míg finom mozdulatokkal tapogatta a talpam, ment is, de Misi nem az a finomkodó pasas. A következő öt percben, közelebb került a kanapé másik végén pihenő párna, amibe kapaszkodtam.
Misi ugyanis feltérképezte a terepet. Ez Misi világában annyit tesz, hogy olyan erővel és olyan pontokon nyomja meg a talpad, hogy biztos vagy benne, nemhogy futni, de még talpra állni sem fogsz tudni hátralévő életedben. Markoltam én a párnát, kapartam a falat, szorítottam a karfát, gondoltam pálmafákra, és alkoholban gazdag jeges koktélokra, de nem ment. Misi győzött!
Mikor már azt hittem, hogy nincs tovább, és már teljesen bizonyos voltam abban, hogy ehhez a fájdalomhoz képest a szülés már csak katonadolog, Misi rászorított egy ponton, Kata pedig zokogott. Szürreális élmény volt, hogy egyetlenegy ponton egy erősebb nyomás milyen éktelen nagy fájdalommal jár, a sírás pedig mennyire előjel nélkül ki tud bukni az emberből.
Javasolni is fogom Spielbergnek, hogy ha lehet, felejtse el ezeket az idejétmúlt, nukleáris fegyvereket, hidrogénbombákat, és itt az ideje a reflexológus kommandót filmvászonra vinni, akik megmentik a világot a talpak ismeretével.
Végül arra jutottam, ez a Misi csak tud valamit, végül is 30 perc alatt elérte azt, amit sok fiú soha, vagy csak szakításkor, hogy sírok miatta.
Nem ecsetelem a másik lábam megsemmisítését, inkább újabb testrészek felé evezem. Túléltem! - nyugtáztam magamban az elmúlt 1,5 óra élményeit, mikor Misi újra utasított.
„Kata, feküdj hanyatt, megnézzük azt a kis hájacskát.”
Azt hiszem ez volt az a pont, amikor megszerettem Misit. Az én hasamra, csak a legjámborabb és legjószívűbb ember mondja azt, hogy „kis”. Misi, az érzékeny lelkű, becézgettem magamban, kemény 3 másodpercig, ekkor ugyanis iszonyat erővel elkezdte csipkedni a hájréteget.
„Na Kata, így, most felaprítjuk kis kockákra ezt a kis pocit – nem versz át öreg, kis poci-gyilkos vagy, bármilyen szépeket is mondasz – káromkodtam (remélem csak magamban), majd mint a leveles tésztát szépen kinyújtjuk…”, és valóban, gyúró-nyújtó mozdulatokat mutatott be a hasamon.
Azt gondolom, nagy a fájdalom küszöböm, a toleranciaszintem meg még annál is magasabb, de egyszer csak ordítva jött ki belőlem:
„ELÉG! Azt hiszem, mára elég volt a kínzásomból!”
Misi pedig csettintésre abbahagyta, és közölte, rendben, akkor most jön a jó része, elővett egy gyertyát és kereste a megfelelő helyet a lakásban, ahol a csí szabadon tud áramolni.
Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor azt gondoltam, egy őrültet engedtem be a lakásomba.
Misi leültetett és energiát áramoltatott megkínzott testembe, persze csak és kizárólag telepatikus úton. Olyan lelkesen és odaadón kérdezte, hogy érzem-e a feltöltődést, hogy nem mertem Neki elmondani, hogy a zsibbadó hasamon, a sajgó lábamon kívül mást nem nagyon érzek, így csak csítől átszellemülten bólogattam.
Misi 2,5 óra után távozott.
Megkínozta a talpam, meggyötörte a hasam, és iszonyat mennyiségű energiát áramoltatott belém. Humbug! - summáztam a délelőttöt.
De‼! Este 10-kor észrevettem, hogy egy hétre való kaját megfőztem, 5 percenként járok pisilni, nagy dologban is szép mennyiséget termeltem, egész nap nevetgéltem és 10 órakor még vasaltam az 1 hónapja felhalmozott tiszta ruhákat. Micsoda energiabomba vagy ma Kata, dicsértem magam és Misit, aki a telefonomban csak így lett elmentve:
MISI, AZ ÁLLAT
- aki persze azóta is heti rendszerességgel „kényeztet”.
Írás éve: 2013
Comments