Péntek este

Én sose voltam az a típusú nő, aki hiúsági kérdésként fogta fel a korát. Igazság szerint eddig teljesen hidegen hagyott, hány éves vagyok. Viselkedtem 18 évesen is 25 évesként, és éreztem magam 26 évesen is 15-nek, tehát a korom sose izgatott különösképpen.

Egészen mostanáig….

Történt ugyanis, hogy mint minden normális huszonéves, péntek este bulira szántam rá magam. Indokolttá tette az esti kicsapongásomat, hogy imádott városomba látogatott imádott zenekarom. De sajnos még ez sem bizonyult elég vonzó és lelkesítő momentumnak ahhoz, hogy a Lovardához vezető kocsiút alatt ne kérdezzem meg magamtól: Normális vagyok én, hogy önszántamból elmegyek egy füstszagú, levegőtlen helyre, részeg emberek közé, ahelyett, hogy az ágyban pihennék, vagy a meleg takaró alatt szotyizva könnyeznék meg anyával egy romantikus filmet? De aztán előtört belőlem a fiatalok energikus életszemlélete, megráztam a gondolataimat, és lendületesen vetettem bele magam a Lovarda szemcsípő füstjébe.Koncertező társam (nagyon kedves szöszi barátnőm) épp mini hétvégéjét töltötte élete választottjával, így a buli első pár percében egyedül flangáltam, míg meg nem érkezett rövid vörös hajú barátnőm, hogy belevessük magunkat a pénteki fergeteg hangulatba.Beszereztünk minden buli kelléket, vodkát, sört, vizet és leültünk egy szélre eső padra.Egyszer csak arra eszméltem, hogy hiába a fantasztikus pörgős zene, a mellettem verejtékezve táncoló ifjúság, vissza-visszatérő vágyképeim vannak a frissen vetett ágyamról, az éjjeli szekrényemen hagyott regényemről. Gondoltam, segít átmeneti elmezavaromon, ha barátnőmtől várok biztatást, hozzáfordulva kiabáltam:

Tánc?

Mire ő:

ÁÁÁ, 20 perce küzdök, hogy erőt vegyek a fáradtságomon és kimenjek a mosdóba. Amikor észleltük, hogy hepajkodós koncertezésünk óhatatlanul is egy péntek esti Lovardás punnyadásba torkollik, akkor már rájöttünk a megmásíthatatlan tényre: ÖREGSZÜNK.

De az öregedés együtt jár sok édes-kedves dologgal is, pl. tudnak vajon a 15-20 évesek egyetemi bulikról nosztalgiázni, vajon az a mellkidobós kislány, aki előttünk illegette magát, vissza tud emlékezni egy-egy házibulin elcsattant csókra, ismeri ez az új nemzedék a Tornádó asztaltáncolásra alkotott bútorait, emlékszik még valaki a Vigadós szakestekre, táncoltak már ezek a babaarcú fiatalok szakadó esőben fesztiválokon? Amikor barátnőmmel felismertük, hogy bizony öregek vagyunk már ahhoz, hogy egy fárasztó munkanap után éjjeli 11-kor a tömegbe vegyülve mulatozzunk, jót mosolyogtunk generációs problémáinkon és hosszasan fejtegettük a tánckultúra évszázados változását, hiányolva a reneszánsz táncok báját, a századforduló romantikáját és a régi bálok pazar pompáját. Magasröptű kiabálásunkat egy jól ismert ütem szakította félbe és egyszer csak a mellettem már ásítozó vörös hajú barátnőm felpattant és táncba szaladt.

A padról figyeltem, hogyan járja át mozgását a zene ütemes lendülete, és abban az emelkedett pillanatban, mikor szemét becsukva átadta magát az érzésnek, tudtam, hogy most éli át azt a pillanatot, amiért mindannyian szeretünk buliba járni. A pillanat, amikor minden feszültséged kiadod, amikor már nem érdekel, nézik-e mások, hogyan táncolsz. A pillanat, amikor azt érzed: szarok a fáradtságra, a füstre, a tömegre, a munkára, a bajokra, a mosatlanra, a vasalnivalókra, a számlákra. A pillanat, amiben nincs kétség és félelem a jövőre nézve, nincs megbánás a múlt miatt. A pillanat, amikor önfeledten boldog vagy. Meglehet, közel harminc felé ezt a pillanatot már egy jó 1-2 órás beszélgetés és a tánctörténelem áttekintése készíti elő, de attól még csodálatos érzés, amikor rád talál.

Ami pedig a saját koromat és hiúságomat illeti, csak a következőket tudom mondani.Különböző új keletű érzések jelzik a korom előre haladtát:

• Egyre jobban szeretem a Hortobágyot és általa Petőfi egyszerű, szép verseit.

• Odavagyok a marhasültért.

• Kezdem megérteni, miért volt olyan fontos a szüleimnek kicsi koromban, hogy ebéd után aludhassanak.

Mégis azt kell, hogy mondjam: még mindezekkel együtt se izgulok, mert a borhoz még mindig nem értek és inkább választok valami jó kis koktélt egy testesebb vörösbor helyett, ami volt főnököm és jó barátom szerint egyértelmű jele annak, hogy még nem nőttem fel. :)

Írás éve: 2011