Tiszta őszinte szerelem

Ha valamit vagy valakit igazán nagyon, teljes szívemmel szeretek, akkor arról vagy nagyon sokat írok, vagy szinte soha. Ma eltöprengtem azon, hogy miért van az, hogy bár hatalmas, őszinte, mély szerelmem, mégsem szólt róla soha egyetlenegy szösszenetem sem. Pedig ha megkérdezik tőlem, mi a világ egyik legnagyobb és legjobb találmánya, akkor gondolkodás nélkül a mozit és filmeket említeném. Ez még a hajvasalót is megelőzi a listámon, holott azt gondolom, annak a feltalálója joggal érdemel Nobel-díjat.

A legnagyobb showman (4x), A Viszkis (1x), A legsötétebb óra (1x), Elit játszma (1x), A szent szarvas meggyilkolása (1x), Ferdinánd (1x), Rögtönzött szerelem (1x), Gyilkosság az Orient Expresszen (2x), Rossz anyák karácsonya (1x), Anyám (1x), Aurora Borealis – Északi Fény (1x)

Ezek azoknak a filmeknek a nevei, amit az elmúlt 10 hétben láttam moziban. Gyors fejszámolást követően ki lehet következtetni, hogy hetente járok moziba, akad olyan is, hogy egy héten kétszer. Ha egy film valamiért megtetszik, akkor már-már beteges módon képes vagyok akár többször is megnézni moziban.

Az első munkahelyem is a mozi volt, igaz, nem filmkritikusként sétáltam be a vetítésekre, hanem jegykezelőként és popcorn értékesítőként vagy popcorn összeseprőként.

A szerelem első nézésre még a 80-as években egy családi nyaraláson a Balatonnál esett meg. Nagy társasággal nyaraltunk, több család, különböző életkorú gyerekek. Ott és akkor az idősebb gyereksereg kitalálta, hogy elmegy moziba és viszik a kicsiket is. Így történt, hogy még 7 éves sem voltam, mikor szert tettem első mozis élményemre. Micheal Jackson játszott benne, nem is film volt, csak egy tizenvalahány perces mozzanat, de sorsom a mozgó filmszínház iránt megpecsételődött.

Miközben szövöm itt egymás után a betűket, fura kétely van bennem, most sem kéne erről írnom, mert nem tudom igazán jól átadni, mit jelent nekem a mozi. Azért nem filmet írok, mert bár az az alapja, én a mozgó filmszínház varázsát szeretem.

A nagy képernyőt, a jó hangzást, a kényelmes széket (már ha az), a popcornt, még azt az idegesítő "barmot" is szeretem, aki késve érkezik, és akkor mászik át rajtad, mikor már megy a film. Nem mondom, hogy szeretem, de része a mozi-fílingnek a popcornt és nachost hangosan ropogtató, a gumicukorka zacskóval szöszmötölő mozistársam is.

Utálom lekésni a reklámot, nincs mozi popcorn nélkül, nem szeretem, ha film közben szólnak hozzám, szeretem utána kielemezni, szeretem, mikor még napok múlva is eszembe jut a film. A feliratos filmek a kedvenceim, de csak ha angolul beszélnek benne. Zavarban vagyok, ha megható jelenetet látok, hirtelen rettentően viszket a szemem és muszáj megvakarni, aminek meglehetősen átlátszó célja, hogy a ruhámmal felszárítsam az útnak indult könnycseppeket.

Rajongok a filmekért, amik hangosan megnevetettnek, amik miatt gombóc van a torkomban, amik miatt levegőt sem merek venni, amik miatt a pulzusom az egekben, amiknek a filmzenéje annyira jó, hogy ritmusra jár a lábam.

Filmevő vagyok! Nem mondom, hogy válogatás nélkül, de meglehetősen széles palettán mozog az ízlésem. Ha a barátaimat kérdeznétek erről, akkor a legnagyobb szeretet hangján is azt mondanák, hogy Katának nincs ízlése a filmekhez. Én viszont ezt máshogy látom, és azt hiszem, ezért nem is írtam még erről soha.

Talán valóban úgy tűnhet, hogy válogatás nélkül fogadok be minden szennyet, például Baywatch, amire ráadásul még rávettem 5 vállalkozó kedvű, bátor barátomat (fiúk–lányok vegyesen), hogy tartsanak velem. Azóta is (több, mint fél év) szívatnak ezzel, hogy milyen borzalmas filmre rángattam el őket. De leírom, akár tetszik nekik, akár nem, abban a két órában igenis jól szórakoztak és igenis nagyokat nevettek.

Nyilván nem ezt a filmet nézem meg négyszer egymás után a mozikban, de attól még a célját beváltotta, kikapcsolódtunk arra az időre. Oké bevallom, mert a hibáimért is vállalom a felelősséget, a Magic Mike valóban egy óriási mellényúlás volt, de mit tehettem volna, Matthew McConaughey hetet tartottam. Azóta pedig az idő is engem igazolt, egy sor remek hollywoodi alkotás tesz utalást erre a „kultuszfilmre”.

Bizony, tematikus filmes listám is van. Mikor úgy érzem, kicsit adnom kell a romantikának, vagy egy színész felkelti az érdeklődésem - mert sármos, vagy, mert vonz a tehetsége – akkor, ha tudom, sorban megnézem az összes filmjét. Most épp Colin Farrell van terítéken, ezért történhetett meg, hogy a moziban hárman ültük végig az egyik legfurcsább filmet: Egy szent szarvas meggyilkolása. Bizarr téma bizarr megvalósítása.

Ennyi filmes élmény után és ennyi évesen azzal is tisztában vagyok, mik azok a jelenetek, amiket egyszerűen nem bírok végignézni, és amik akár napokra is ki tudnak ütni: amikor akár nőt, akár férfit megerőszakolnak. Három olyan film van a listámon, amit SOHA TÖBBET nem fogok megnézni, legyen bármilyen jó is a film: Álmaimban Argentína, Visszafordíthatatlan és a fentebb már említett Északi Fény.

A mozizás és a filmek önismerettel is együtt járnak. Pontosan meg tudom fogalmazni, mikor milyen filmre van szükségem, hangulat, gondolatok vagy akár társaság szinten.

Társaság! Nagyon fontos része a mozis miliőnek. Vannak állandó mozis partnereim, vannak olyanok, akikkel hébe-hóba nézek meg filmeket és néha csak arra vágyom, hogy egy magam üljek be a terembe.

Állandó és/vagy visszatérő mozis partnereim:

Marika és Béla, velük általában nem romantikus filmeket nézek, hanem valami izgalmas akciót, kalandot, vagy elvont-elgondolkodtatót.

Petra, Mesi – inkább a művész, vagy mélyenszántó, vagy különböző nemzetiségű filmeket részesítik előnyben, a lényeg, hogy minőségi film legyen.

Kata – a legtöbbször könnyed szórakoztató vagy épp romantikus, ebben nagyon egymásra találtunk.

Eszter – hú, a legnehezebb dió. Tavaly Ő választott egy filmet, nem is tudom le merjem-e írni: Kész katasztrófa. 30. percnél jártunk, amikor azon agyaltunk, álljunk-e fel vagy szenvedjük végig. Mivel középen ültünk, maradtunk, és milyen jól tettük, filmen annyit rég nevettem...

Életemben eddig összesen 1 filmről álltam fel és hagytam ott:

Negyvenéves szűz

Egy filmet pedig végig aludtam, a címét el is felejtettem.

A végére hagytam a mozi romantikus pillanatait, amit a legjobban szeretek. Sok olyan élményem van, mikor szívemnek nagyon kedves fiúval mentem moziba. (Megj.: olyan bajban vagyok mindig, hogyan nevezzem őket, a kedvesem – olyan mesterkélt, a barátom – személytelen, a párom – fennkölt, a szerelmem – így utólag túlzás, a szerető – túl kevés és degradáló, az exem – pejoratív)

Az egyik ilyen alkalommal, épp a film legszentimentálisabb pillanatában a csókjelenetnél azt súgta a fiú a fülembe: „Tudod, hogy az ilyen részeknél mindig mosolyogsz?”

Azóta, valahányszor csókjelenetet nézek, mindig eszembe jut és rájövök, igaza van, tényleg pavlovi reflexszel mosolygok, pedig nagyon ritka az igazán jó, tökéletes filmes csókjelenet.

Hiába, a mozi sem képes mindenre, mert a csók az életben az igazi.

Írás éve: 2018