Titanic Gépház

Az agyamat most úgy tudnám leírni, mint a Titanic gépházát, mikor teljes gőzre kapcsolt az ütközés előtt. Úgy érzem, nincs egyetlenegy perc nyugta sem, folyamatosan magas járaton mozognak a fogaskerekek.

Ez a kép akkor villant be, mikor ma relaxálni próbáltam, és a mondatnál: "engedd el a gondolataidat" - rájöttem, hogy nem megy. Minél jobban próbáltam elengedni a gondolataimat, annál több jött elő és egyszer csak azt vettem észre, hogy ideges és feszült vagyok, mert nem tudok kikapcsolni.

Felhúztam rajta magam, így elmentem lezuhanyozni, hátha a hideg víz lehűt. Csacsi Kata. Zuhany alatt amúgy is gombamód szaporodnak a gondolataim, a teendők, az érzések. Felgyorsítottam a tempót, elkészültem, bementem dolgozni, egész nap egy elképesztően fontos prezentációhoz gyűjtöttem anyagokat, csináltam az Excelt, miközben az elektronikus post it-ok száma megszázszorozódott a monitoromon, hogy azokról meg ne feledkezzem. Az Excelem minden második cellájánál, amit ellenőriztem, rám írt valaki, a szokásos mondattal:

’Kata, lenne egy kis időd? … Kata, rám írsz, ha van szabad perced? … Kata, vagy? … Kata, kérdezhetek gyorsan valamit? … Kata, tudnál abban segíteni, hogy...? Kata, figyu…! ’

Számolni sem merem, hány embert bántottam meg ma, mert annyit se írtam vissza neki, hogy "szia". Igazság szerint az sem járt ma jól velem, akivel végül beszéltem, mert bár nagyon, de nagyon próbáltam mindenkire koncentrálni, kettő percenként eszembe jutott egy újabb feladat, egy ötlet, egy szorongató érzés, hogy uhh… basszus, ez fontos, el ne felejtsem. A telefonomon 8 nem fogadott hívás volt úgy, hogy 5-öt menet közben kinyomtam, azzal az - én esetemben teljesen üres - ígérettel magamban, hogy majd visszahívom. A helyzet az, hogy a családon és egy-két jóbaráton kívül szinte soha senkit nem hívok vissza és a fenti kategóriáknál sem merném letenni a nagy esküt a ’mindig’-re. Bunkóság, tudom, de GYŰLÖLÖK telefonálni.

Aztán mikor már a Pestről – egy holnapi meeting miatt – érkezett kollégámmal is töltöttem időt, úgy döntöttem, szükségem van arra, hogy kiszálljon belőlem ez a valami. Így történt, hogy este elmentem futni. Én mást se hallok aktív futóktól, csak azt, hogy milyen jó a futás, ott rendeződnek a gondolatok, van időm magamra. Kimondom, kerek-perec azzal a felkiáltással mentem el ma futni, hogy: „Távozzatok, fel-fel villanó gondolatok!”. Makacs és fránya jószág ez, nem akar menni és az egészben az zavar a legjobban, hogy pont a rengeteg gondolat, feladat, teendő, érzések akadályozzák meg, hogy egyről a kettőre jussak. Az egyik felbukkanó kép kinyírja a másikat, de az se tud gyökeret verni, mert eszembe jut egy újabb ötlet, de nem tudom megvalósítani, mert a részletes kigondolásában megzavar a másik 4, ami be-bevillan.

Vegyük a mai, átlagos hétfői napot:

Reggel eszembe jut, hogy hívjam fel a Honda szalont, de mire beérek, elfelejtem. Ez utána még háromszor feljön, de nem akarom kizökkenteni magam a cselekvésben, amit épp csinálok, ezért későbbre hagyom. Beérek, elmélyülök az e-mailjeimben, már reggel feladom, hogy meg tudom mindet válaszolni, sőt azt is, hogy el tudom olvasni mindet (pedig gyorsan olvasok). Elkezdem A feladatot, a riportot, eltöltök időt a tervezéssel, mert tudom, hányféle helyről kell anyag, akkor eszembe jut, hogy azt a másik riportot rendbe kell raknom majd és elkezd járni rajta az agyam, mi lenne a legjobb módszer. Ekkor már 5 Skype chat-ablakom világít. Ránézek, és amit tudok, gyorsan megválaszolok, kb. 3-ig jutok. Majd feljön egy e-mail, egy nagyon fontos projektről, belenézek és a teljesség igénye nélkül (arra nincs időm) megválaszolom, ezzel újabb feladatot generáltam magamnak, mert tudom, hogy a nem pontos fogalmazás miatt nem lesz mindenkinek egyértelmű. Épp ezért a másik ilyen befutó levélnél azt választom, hogy visszatérek rá később, és bepirosítom. Hopp, elkéstem a telefonos tárgyalásról, betárcsázom, fél füllel figyelek, másikkal az Excelemen gondolkodom, mit hogyan csináljak. Mivel figyelek, megüti a fülem egy szakmailag nem helyes dolog, hagyom az Excelt és beszélek, ez a gondolatom rögtön behív egy másikat, felírom a post-it-ra, mielőtt elfejteném.

Most már 10 chat-ablak villog és közben kiszáradt a szám. De jó lenne inni egy kortyot, nyúlok az üvegért, de üres. Fel kéne állni, és újra tölteni, de nem is víz kell nekem, hanem kávé. Szuper, kihelyezett meeting a kollégával, aki 4 órája írt rám, hogy beszélni szeretne velem. 2in1 kávé és beszélünk, megdicsérem magam, hogy nem felejtettem el, és pirulok azok miatt, akiket viszont igen. Visszatérek újra az Excelemhez, nem egyeznek a számok, nem tetszik a formázás, ezzel újabb órák telnek el. Emlékeztet a kolléganőm, hogy ne felejtsem el a szerdai prezentációmat. Francba, 3 meetingem is van annak az időpontjában, le kéne mondanom a prezentációt, de még várok valami csodára, ezért tolom, ami rossz, mert a szervező is kifut az időből - holnap ezzel kezdem, jegyzem fel magamnak egy újabb post-it-ra. Újabb hívás, egy külföldi kolléga, babát vár a magyar beosztottja, gyorsan eldarálom neki a kismamákkal kapcsolatos infókat, kéri, írjam meg. Tudom, ha most nem teszem, később elfelejtem. Felírom, hogy írni neki. Vissza a prezentációs anyaghoz, majdnem kész, de akkor felfedezek egy másik hibát - újabb egy óra annak a javítása. Délután 5 óra és eszembe jut, hogy másnap egész napos tréninget tartok vezetőknek, fel kell belőle készülni - ez már otthonra marad. Újabb hívás, egy feladat, ami tetszik nagyon, már járnak is a fogaskerekek, mit hogyan, de le is kéne írnom. Közben a reggeli leveleim száma (amiknek körülbelül a 30%-át sikerült elolvasnom, és az is kitesz egy regénnyi oldalt) kb. még 150 olvasatlan levéllel nőtt.

Határidős feladataim jutnak eszembe, gyors priorizálás fejben (még szerencse, hogy ebben már rutinos vagyok). Este negyed 7, kifacsart citrom vagyok, lehet, most a nevemet sem tudnám megmondani, de azért felírom, miket kell holnap csinálnom, a már így is felírt húsz mellé. Olyan ez a teendő lista, mint a vírus, kihúzol egyet, bejön másik három. Basszus, nem hívtam fel a Hondát, jut eszembe ma már negyedjére. Aztán elindulok, utánam a vízözön - mondom ki hangosan, de nem a vízözön jön, hanem a nem munkával kapcsolatos gondolataim, teendőim, amiben aztán újra megjelenik a munka és felváltva osztogatják egymásnak a lapokat.

Ekkor döntök úgy, hogy elég! A futás - már tudom - ezen ma nem segít, de az írás, az írás nekem mindig mindenre megoldás! Gondolatok, szálljatok az írott szóval messzire, hogy jó éjszakám legyen, és ne zakatoljatok hajnalig a fejemben.

Írás éve: 2018